Oldalak

2015. október 10., szombat

Ismertebb Nagyváradi AC játékosok : Simatoc - Szegedi Miklós

Nicolae SIMATOC (Miklós SZEGEDI) 
Forrás : romaniansoccer.ro

Simatoc Miklós, Szegedi, Nicolae (Grimăncăuţi, Briceni, 1920. május 1. – Sydney, 1978.) válogatott labdarúgó, fedezet, edző.
1934-ben a temesvári Ripensia csapatában kezdte a labdarúgást. Az 1938–39-es idényben mutatkozott be az élvonalban és második lett a csapattal a román bajnokságban. 1941-ben a bukaresti Carmen csapatának játékosa lett, de a katonaság elől szökve 1942. októberében már a Nagyváradi AC játékosai között található, ahol két idényen át szerepelt és egy bajnoki ezüstérem után, magyar bajnok lett a csapattal 1944-ben. 1944 őszén a Nemzeti Vasasban játszott.
1945-ben visszatért Bukarestbe a Carmen csapatához. Az 1946–47-es idényben az ITA Arad mögött, 11 pontos hátránnyal másodikak lettek a bajnokságban. 1947-ben miután a csapatot feloszlatták Simatoc Olaszországba szerződött. Két idényt az Internazionale együttesében játszott, ahol az 1948–49-es bajnoki második helyezést elért csapat tagja volt. Az 1949–50-es idényben a másodosztályú Brescia csapatában szerepelt. 1950-ben Spanyolországba szerződött az FC Barcelonához. Két idény alatt 34 bajnoki mérkőzésen szerepelt és 2 gólt szerzett. Tagja volt az 1951–52-es bajnokcsapatnak. Az 1952–53-as idényben a Real Oviedo csapatában szerepelt.

A válogatottban

1940 és 1946 között 8 alkalommal szerepelt a román válogatottban.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org 
 Információk : romaniansoccer.ro

NAC története : hu.wikipedia.org 
Bővebben : egyvaradiblogjanagyvaradrol.blogspot.ro
Cikkek a NAC-ról : egyvaradiblogjanagyvaradrol.blogspot.ro  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése