Az egykori fotó hátoldalán a következő olvasható: Bodola (balról) és Barátky, a két csodálatos labdarúgó
A NAC százéves centenáriumát ünnepelték a nagyváradi Bodola stadionban 2010 november 13-án.Jó visszaemlékezni,nosztalgiázni ...Ha előveszi a centenáriumra kiadott füzetet,van mit olvasni és nézegetni. Feltevődik a kérdés : Ki volt Bodola Gyula? A műsorfüzetben megkapjuk a választ.
A centenáriumi ünnepség a nagyváradi Bodola stadionban volt megtartva.Ki volt Bodola Gyula?A Békési Magyar Hírlapban jelent meg egy cikk :
"A Nagyváradi AC és az MTK játékosaként tizenhárom alka-lommal szerepelt a magyar válogatottban és négy gólt lőtt. Hogy csak tizenháromszor ölthette magára a címeres mezt, annak korántsem tudása az oka, hanem kizárólag a történelem. Az adminisztratív úton átrajzolt határok kényszerítették az erdélyi futballistát arra, hogy 48 alkalommal román válogatottként fusson ki a zöld gyepre, ahol mellesleg − máig csúcstartó a gólszerzők listáján − 30 alkalommal talált ugyanis a hálóba. Oroszhegyi Károly, kiváló sportújságíró kollégánk pedig kapásból még arra is emlékszik, hogy az 1927-ben Brassóban bemutatkozó Bodola a román bajnokságban 114 gólt lőtt. Kétszeres román bajnoki címmel is büszkélkedhet. A NAC-on és a már említett Brassón kívül játszott a Buka- restben és a Clujban is. A Nagyváradhoz fűződik azonban pályafutásának legtöbb sikere.
Neve mellé egész sor olyan jelző illik, amit a futballszótárban csak megfontoltan szabad használni. Óriási munkabírása volt, lövőerejéhez a pontosság is társult. Keresztlabdáinak döntő többsége akkor érkezett a szélső elé, amikor az már játszi könnyedséggel tudott gólhelyzetbe kerülni, hiszen a ,,gólpassz” által egyszerre időt és teret is nyert az ellenfél hátvédjével szemben.
Nagyváradról Budapestre igazolt, a Vasasba került, majd az MTK-ban folytatta. Az 1912. február 15-én Brassóban született csatár harmincnyolc éves koráig szerepelt az élvonalban. Később − mint sokan mások − ő is edző lett.Legnagyobb eredményeit Diósgyőrben érte el. Az igazság azonban az, hogy trénerként mégsem tudott olyan sikeres lenni, mint amilyen játékosként. Erre egykori játékostársa és barátja, Börzsei János adta meg talán a legjobb választ, amikor ezt monda: ,,Dudus túl jó ember volt... az ilyen tulajdonság az életben sok helyütt kamatoztatható, az edzői kispadon azonban nem mindig.”
Hogy mennyire nem legenda-szerű Bodola Gyula tudásának magasztalása, arra bizonyságul még egy érdekesség. Az 1982. évi spanyolországi világbajnokság után írta Bodnár Béla, a Barcelonában élő egykori Fradi-játékos a Nagyváradon élő Berkesi Elemérnek: ,,Dodola Dudus a fénykorában nagyobb játékos volt, mint most a világ-hírű Maradona.”
E sorok írója azon szerencsések közé tartozik, akik közelről csodálhatták Bodola Gyulát. 1961-ben sokan voltunk, akik gyulai edzősködése idején a sínkorlátra támaszkodva bámultuk, milyen elképesztően lő kapura Gyula bácsi.
Az idő kegyetlenül elrepült. Negyven év után először 1984-ben találkozott az egykori nagy NAC-család Váradon. Az aranycsapatból akkor már többen nem lehetettek ott, s nem csupán amiatt, mert szétszóródtak a nagyvilágban. A krónikásnak azonban megtisztelő kötelessége, hogy tudassa a stafétabotot öröklő nemzedékkel: élt egyszer egy futballista, akiről a világhírű fedezet, Bozsik Cucu azt mondta: ,,soha senkitől nem féltem a pályán, de ha Dudus hozta felém a labdát, egy kicsit mindig elbizonytalanodtam.”
Neve mellé egész sor olyan jelző illik, amit a futballszótárban csak megfontoltan szabad használni. Óriási munkabírása volt, lövőerejéhez a pontosság is társult. Keresztlabdáinak döntő többsége akkor érkezett a szélső elé, amikor az már játszi könnyedséggel tudott gólhelyzetbe kerülni, hiszen a ,,gólpassz” által egyszerre időt és teret is nyert az ellenfél hátvédjével szemben.
Nagyváradról Budapestre igazolt, a Vasasba került, majd az MTK-ban folytatta. Az 1912. február 15-én Brassóban született csatár harmincnyolc éves koráig szerepelt az élvonalban. Később − mint sokan mások − ő is edző lett.Legnagyobb eredményeit Diósgyőrben érte el. Az igazság azonban az, hogy trénerként mégsem tudott olyan sikeres lenni, mint amilyen játékosként. Erre egykori játékostársa és barátja, Börzsei János adta meg talán a legjobb választ, amikor ezt monda: ,,Dudus túl jó ember volt... az ilyen tulajdonság az életben sok helyütt kamatoztatható, az edzői kispadon azonban nem mindig.”
Hogy mennyire nem legenda-szerű Bodola Gyula tudásának magasztalása, arra bizonyságul még egy érdekesség. Az 1982. évi spanyolországi világbajnokság után írta Bodnár Béla, a Barcelonában élő egykori Fradi-játékos a Nagyváradon élő Berkesi Elemérnek: ,,Dodola Dudus a fénykorában nagyobb játékos volt, mint most a világ-hírű Maradona.”
E sorok írója azon szerencsések közé tartozik, akik közelről csodálhatták Bodola Gyulát. 1961-ben sokan voltunk, akik gyulai edzősködése idején a sínkorlátra támaszkodva bámultuk, milyen elképesztően lő kapura Gyula bácsi.
Az idő kegyetlenül elrepült. Negyven év után először 1984-ben találkozott az egykori nagy NAC-család Váradon. Az aranycsapatból akkor már többen nem lehetettek ott, s nem csupán amiatt, mert szétszóródtak a nagyvilágban. A krónikásnak azonban megtisztelő kötelessége, hogy tudassa a stafétabotot öröklő nemzedékkel: élt egyszer egy futballista, akiről a világhírű fedezet, Bozsik Cucu azt mondta: ,,soha senkitől nem féltem a pályán, de ha Dudus hozta felém a labdát, egy kicsit mindig elbizonytalanodtam.”
Forrás : issuu.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése