"Mindenesetre Mátyás király idején,
amikor az Itáliában tanult és az asztronómia tudománya iránt érdeklődő
Vitéz János váradi püspök 1455-ben létrehozta az ország első
csillagvizsgáló intézetét Nagyváradon, még messze nem volt konszenzus a
kérdésben. Vitéz a kor egyik híres csillagászát, a bécsi Georg
Pauerbachot hívta meg az intézet vezetésére, de ő maga helyett végül
legtehetségesebb tanítványát, a Regimontanus néven publikáló Johannes
Müllert küldte el. Az obszervatórium egyebek mellett a Hold és a
csillagok helyzetére vonatkozó megfigyeléseit a Tabula Varadiensis
című munkában gyűjtötték össze, amelynek adatait mások mellett Brache
és Kepler is használta később. A földrajzi hosszúság meghatározására a
váradi csillagvizsgálóban természetesen egy saját, éppenséggel a
nagyváradi váron keresztülhaladó kezdő délkört jelöltek ki.
A csillagászati megfigyeléseket nemcsak a
tudományban, de a navigációban is használták, különösen a nyílt
tengeren hajózó kapitányok, akiknek az égitestek állásán kívül semmilyen
más viszonyítási pont nem állt a rendelkezésükre. Mivel ekkoriban a Tabula Varadiensis
volt az egyik legpontosabb elérhető gyűjtemény, másolatait a nagy
földrajzi felfedezéseket véghezvivő felfedezők egy része is magával
vitte – például Kolumbusz Amerika felé tartó hajóján is volt egy példány
belőle.
Okkal mondhatjuk tehát, hogy a
világtörténelem folyását is alapjaiban megváltoztató felfedezések
korában (és a navigációs térképek többségén egészen a 17. század második
feléig) bizonyos értelemben Nagyvárad számított a világ közepének. Az
már más kérdés, hogy ez a világméretű dicsőség nem tartott sokáig; a
Magyar Királyság feltérképezésekor is vegyesen használták a váradi és a
Mátyás kegyeit keresve a királyi székhelyen kijelölt budai délkört
viszonyítási pontnak."
Teljes cikk : index.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése