"A kérdésre a helyes válasz: az Unirii (egykor Szent László) tér
természetesen a nagyváradi polgároké nemzetiségre, korra, társadalmi
helyzetre való tekintet nélkül, a polgármestertől a hajléktalanokig. Nem
főleg az elöljáróké és csak valamennyire a többieké, hanem egyenlő
mértékben mindenkié. Közös tulajdon.
Ezen tulajdonjog alapján mi, „többiek” elvárjuk, hogy nekünk is legyen rálátásunk az alakulóban lévő közterület végső arculatára.
Sajnos a sajtóban eddig megjelent, tájékoztató jellegű gyenge kis ábrák minősíthetetlenek. Zavarosak, áttekinthetetlenek, alig értelmezhetők.
Szerintem egy ilyen nagy horderejű munka megkezdése előtt célszerű lett volna egy makett közszemlére bocsátása, két szempontból is. Egyrészt, hogy akit érdekel körüljárhassa, megismerhesse a tervet, másrészt, aki véleményt alkot elmondhassa a lakossági fórumon amely ezáltal értelmet nyert volna.
Ködösítési kampány
Első pillanatban – jóhiszeműen – azt hittem: megfeledkeztek a makettről. De hamar rá kellett jönnöm, hogy a hiánya a ködösítési kampány része. Ezen a ponton a „többiek” gyűjtőfogalommal jelölt csoportot két felé kell osztanunk: többségire és kisebbségire.
Mert a ködösítést, a hírzárlatot, a színvallás elodázgatását csak velünk, kisebbséggel szemben vetik be. Az eredmény az, hogy valósággal nyomaszt a kirekesztettség.
Ezen tulajdonjog alapján mi, „többiek” elvárjuk, hogy nekünk is legyen rálátásunk az alakulóban lévő közterület végső arculatára.
Sajnos a sajtóban eddig megjelent, tájékoztató jellegű gyenge kis ábrák minősíthetetlenek. Zavarosak, áttekinthetetlenek, alig értelmezhetők.
Szerintem egy ilyen nagy horderejű munka megkezdése előtt célszerű lett volna egy makett közszemlére bocsátása, két szempontból is. Egyrészt, hogy akit érdekel körüljárhassa, megismerhesse a tervet, másrészt, aki véleményt alkot elmondhassa a lakossági fórumon amely ezáltal értelmet nyert volna.
Ködösítési kampány
Első pillanatban – jóhiszeműen – azt hittem: megfeledkeztek a makettről. De hamar rá kellett jönnöm, hogy a hiánya a ködösítési kampány része. Ezen a ponton a „többiek” gyűjtőfogalommal jelölt csoportot két felé kell osztanunk: többségire és kisebbségire.
Mert a ködösítést, a hírzárlatot, a színvallás elodázgatását csak velünk, kisebbséggel szemben vetik be. Az eredmény az, hogy valósággal nyomaszt a kirekesztettség.
Úgy érezzük magunkat, mint a kotnyeles kölykök, akik mindent tudni akarnak, de a „nagyok” semmit nem kötnek az orrukra.
Mégis, a ködösítés dacára, mindnyájunk számára világos: húzzák-halasztják döntésük kinyilvánítását abban a kényes kérdésben, hogy lesz-e vagy sem Szent László szobor a főtéren?
Azt is sejtjük, hogy a határozat – sub rosa – már rég megszületett. Csakhogy kényelmetlen vállalni a felelősséget egy súlyosan diszkriminatív döntés miatt. Ugyanis ők is tudják, hogy amit tesznek helytelen, igazságtalan és mélységesen belegázol egy másik nép történelmi örökségébe.
Úgy tűnik, máig sem sikerült megértetnünk honfitársainkkal, hogy mi itt nem valamiféle bevándorlók vagyunk, akik a jogainkért ugrálunk, hanem – bár kisebbségben – de büszke, bátor, őshonos nép (állandóan megkérdőjelezett) ősi jogokkal.
Mert mi itt születtünk, ez a hazánk! A haza fogalma – valahányszor említem, vagy csak gondolok rá – lelkemből érzelmi hullámot indít útjára. Ezen az alapon jutott eszembe, hogy a tér felújítása villantotta fel a lehetőséget a mi szobrunk felállítására, amely valóságos mozgalommá szélesedett: aláírásgyűjtés, újságcikkek, petíció! Ennek a mozgalomnak – Dickenstől kölcsönvéve – azt a címet adhatnánk: „Szép remények”.
Tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik, állítsuk talpra megingott bizakodásunkat azért, hogy majd az elkészült teret látva ne Balzac regényének címe, az „Elveszett illúziók” jusson eszünkbe, hanem az, hogy értelme volt a küzdelemnek. Évekkel ezelőtt egy jó ügy érdekében egyszer már fohászkodtam. Nem volt hiábavaló!
Most újra itt az idő, hogy megtegyem! Nem veszíthetünk mindig! Ne engedd, Hadúr!"
2015. április 28., kedd
Forrás Bihari Napló Online / pressdisplay.com
Mégis, a ködösítés dacára, mindnyájunk számára világos: húzzák-halasztják döntésük kinyilvánítását abban a kényes kérdésben, hogy lesz-e vagy sem Szent László szobor a főtéren?
Azt is sejtjük, hogy a határozat – sub rosa – már rég megszületett. Csakhogy kényelmetlen vállalni a felelősséget egy súlyosan diszkriminatív döntés miatt. Ugyanis ők is tudják, hogy amit tesznek helytelen, igazságtalan és mélységesen belegázol egy másik nép történelmi örökségébe.
Úgy tűnik, máig sem sikerült megértetnünk honfitársainkkal, hogy mi itt nem valamiféle bevándorlók vagyunk, akik a jogainkért ugrálunk, hanem – bár kisebbségben – de büszke, bátor, őshonos nép (állandóan megkérdőjelezett) ősi jogokkal.
Mert mi itt születtünk, ez a hazánk! A haza fogalma – valahányszor említem, vagy csak gondolok rá – lelkemből érzelmi hullámot indít útjára. Ezen az alapon jutott eszembe, hogy a tér felújítása villantotta fel a lehetőséget a mi szobrunk felállítására, amely valóságos mozgalommá szélesedett: aláírásgyűjtés, újságcikkek, petíció! Ennek a mozgalomnak – Dickenstől kölcsönvéve – azt a címet adhatnánk: „Szép remények”.
Tegyünk meg mindent, ami rajtunk múlik, állítsuk talpra megingott bizakodásunkat azért, hogy majd az elkészült teret látva ne Balzac regényének címe, az „Elveszett illúziók” jusson eszünkbe, hanem az, hogy értelme volt a küzdelemnek. Évekkel ezelőtt egy jó ügy érdekében egyszer már fohászkodtam. Nem volt hiábavaló!
Most újra itt az idő, hogy megtegyem! Nem veszíthetünk mindig! Ne engedd, Hadúr!"
2015. április 28., kedd
Forrás Bihari Napló Online / pressdisplay.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése