Régi váradi iparosok

Múlt héten a város iparának néhány jeleséről írtam, eheti írásomban szeretnék az iparosok mellett egy kereskedőházról is megemlékezni. Kezdjük is az időutazást, a Fő utcán, mégpedig a Bartsch házban. A mai Lactobar helyén működött ekkoriban a Tarsoly és Risztó cég vasáruháza. Az egykori Wurst féle üzlet helyén nyitotta meg Tarsoly János és Risztó György modern berendezésű „dús felszereltségű és mintaszerűen vezetett” üzletét - írja a Reggeli Újságban Farkas László.
A két ambiciózus fiatalember korához képest nagy merészséggel vágott bele az üzletbe. Mi tagadás, a merészség mellett, a két fiatal kereskedőnek hatalmas szaktudása és óriási helyismerete is volt. Ne csodálkozzanak a szuperlatívuszokon kedves olvasók, hiszen Tarsoly János hosszabb ideig működött az Andrényi Károly és Fiai cégnél és a cégalapítás előtti négy évben a budapesti Schopper J. G. nagy vaskereskedésében gyarapította szaktudását. Társa, Risztó György pedig a Kugler és Andrényi vasáru üzletekben sajátította el a vasáru-kereskedésben való jártasság csínját-bínját.

A cég rövid három esztendő alatt elnyerte a váradi vásárlóközönség bizalmát, rokonszenvét és támogatását. Köszönhető volt ez a szaktudásnak, a választékos, minden kényes igényt kielégítő, gyors és pontos kiszolgálásnak, ugyanakkor a hatalmas választéknak és az „előnyös áraknak” is. Említésre méltó az is, hogy a Tarsoly és Risztó cég, a magyar királyi belügyminisztertől elnyerte a lőpor, lőszeráruk, lőfegyverek és vadászati kellékek árusításának engedélyét. Mindezt persze a vasáru különlegességek, teljes háztartási és konyhaberendezések, épület és bútorvasalási kellékek mellett. Egyszóval a Rákóczi út első igazi palotájának földszintjén egy, a helyhez méltó üzlet működött 1907-től.
Ugorjunk át a Sztaroveszky utcára, ahol Vadász és Grósz kocsigyára működik. A korabeli leírások szerint, a még csak pár éve működő gyár a „legérdekesebbek és legtökéletesebbek” közül való, olyannyira, hogy Nagyvárad ma már „büszkén hivatkozhatik” gyártelepei közül erre a nagyszabású iparvállalatra is.
A kocsigyár nemcsak Nagyvárad és Bihar vármegye szükségleteit látja el, de az ország határain túl is hódít. A szerb királyi udvar fogatait is a váradi kocsigyár szállította. A múlt század tízes éveiben az akkori legmodernebb technikával gazdagodott a gyár, mégpedig a hidegráfhúzó géppel. Ez a gép a sok embert igénylő, a fát összeégető, tökéletlen eljárást helyettesíti. Három megyére, mégpedig Bihar, Kolozs és Szilágy megyére monopolizálták a gépet és máris fokozott tempóban kellett dolgozni a sok rendelés miatt.
A Vadász és Grósz cég kocsijaik minden kellékét maga állította elő, természetesen a legjobb minőségű anyagokból. Sok alkalmazottal dolgozott a gyár. Kiváló lakatosok, bognárok, lemezelők, kovácsok, fényezők és lakkozók alkották a szakembergárdát. Volt a gyárnak egy speciális műhelye is, a nikkelező. Itt nemcsak a kocsialkatrészeket nikkelezték, hanem nagyban szállítottak viszonteladók részére kerékpáralkatrészeket és teljes „villamos csengő felszereléseket” A Vadász és Grósz évi 250 új kocsit gyártott. Raktárában hatalmas választék állt a vevők rendelkezésére. A ma emberének semmitmondó nevű kocsifajták nevével találkoztam adatgyűjtés közben, de a kuriózum kedvéért felsorolnék párat ezekből. Például Eszterházy hajtó és támlás, cserkésző, (vadász) és szegletes hajtó kocsi, Kanada hajtókocsi, chat-á banc, gabroletta, ponnikocsi és még sok furcsaság, minden alakban, kivitelben, nagyságban. A cég elismertségének jele volt az, hogy Nagyvárad város „díszes, csinos” mentőkocsijait is ők gyártották. Az állammal is szerződéses viszonyban állottak. Négyszáz darab postakocsi gyártására szerződött a Sztaroveszky utcai gyár.

Mai utolsó állomásunk a Szalárdi utca. Az utca végén áll az egyszerűségében is pompás Rosenzweig ház. A házat sokan Goldstein háznak ismerik az építtető neve után. Nos, ez részben igaz is, mert tényleg Rosenzweig Róza férje, Goldstein Sámuel építtette. A házban működött a Rosenzweig féle mellfűzőgyár. Az 1899-ben alapított gyár nemcsak Magyarországon, hanem német, orosz és más külföldi piacokon is forgalmazta termékeit. Öt-hat utazó ügynökük új piacokat kutatott fel, nem kevés sikerrel. A Szalárdi utcai műhelyben igen sok munkás dolgozik, írja a korabeli ismertető. A fűző mára csak kuriózum, a tulajdonosok már az égi fűzőgyárban, de emléküket őrzi a máig álló pompás, kétemeletes palota. Ha a Sztarill palota (Astoria) és a Pannónia (Transilvania) sarkáról bepillantanak a mai G. Coşbuc utcára, képzeletben ott láthatják a fehér épület csúcsán a Rosenzweig Míder feliratot.
Forrás :  reggeliujsag.ro