A bihari síkság Ballagi Aladártól

Biharvármegye hajdanában Magyarország nagy megyéi közt a legnagyobb volt; területe meghaladta a kétszáz  mérföldet. Azért hívták Biharországnak is. Ma már nem a legnagyobb vármegye ugyan, de most is a azok sorában áll. Feliben hegység, feliben síkság. Kellő közepén, a róna és a hegyvidék közti választóvonalon emelkedik kulcsos Nagy-Várad, hét felekezet huszonnégy templomával. Hegyes vidéke jobbára oláh, magyar szigetekkel a Fekete- és a Sebes-Körös mentén, Belényes és Élesd táján. A síkságon csupán a Várad és Szalonta közti földszalagon lakik tömegesebben az oláhság; egyebütt a bihari lapály magyar lakosságú, még pedig olyan, mely a magyarnál is magyarabbnak tartja magát.

A bihari síkság már Árpád-házi királyaink alatt sűrűn lakott vidék volt. A tatárjárás elpusztította ugyan, de csakhamar ismét fölvirágzott, s már a XIII. század végén rakva mindenütt városok- és falvakkal. Az ekkor sarjadt kulturát az 1514. évi pórlázadás tarolta le, s nem telik bele százötven esztendő, hogy elkövetkezik a török világ, mely e vidékre nézve mintha csak a végitélet lett volna. Szörnyű pusztúlásról beszél itt a föld minden göröngye. Aránylag sehol az országban nincsen annyi pusztává lett falu, mint a bihari lapályon, valamint a lakosság „futását” s küzdelmeit jelző annyi Testhalom (Zsáka, Henczida, Sáránd és Szalonta határában), Csata-lapos, Csataérhát (Nagy-Rábé), Falusziget (Megyer, Torda), Lakósziget (Henczida), Pusztafalu (Asszonyvására, Szerep), Faluhely (Zsáka), stb.
Teljes cikk : tankonyvtar.hu