Péter I. Zoltán : Nagyvárad, ahogy Ady először láthatta

Az irodalomtörténészek egyöntetű véleménye szerint Nagyvárad jelentős hatással volt Adyra, sorsfordító szerepet játszott életében, szellemi fejlődésében és művészi kibontakozásában. Élete, emberi, költői és eszmei-politikai fejlődése új irányba vág, egyre gyorsuló irammal – fogalmaz Kovalovszky Miklós. De hát milyen is volt Ady korában ez a város, milyennek láthatta a fiatal újságíró, amikor először ellátogatott ide? Mielőtt még 1900. január első napjaiban a Szabadság napilaphoz szerződött volna, decemberben ellátogatott Nagyváradra, hogy találkozzon az itteni újságírókkal, elsősorban Pásztor Bertalannal, aki a váradi kiadó vezetőjének, Laszky Árminnak a nevében tárgyalt vele Debrecenben az átszerződéséről.
Egy téli napon, valamikor 1899 decemberében – valószínűleg karácsony és újév között – a vonatból kiszállva Ady Nagyváradon először a több mint fél évszázada megépített romantikus stílusú pályaudvarral – ahogy akkor nevezték: az indóházzal – szembesült. Majd csak a következő év tavaszán fognak hozzá az állomásépület kibővítéséhez, részbeni átépítéséhez, hogy a ma is ismert külsejét elnyerje. Az indóház előtti térséget szemben egy hosszú téglakerítés határolta. E mögött húzódtak a káptalani kertek, másik végükön a tíz házból álló Kanonok sorral. Ugyanott, de már a püspöki kertben a barokk korban épített székesegyház és püspöki palota húzódott. Ezekkel majd később ismerkedik meg Ady.
Az állomás előtt bérkocsik sorjáztak: kétlovasok, azaz fiákerek, illetve egyfogatúak, konflisok. Biztosak lehetünk abban, hogy Ady nem gyalog tette meg a központban levő Magyar Király Kávéházhoz vezető utat, hogy ott találkozzon a váradi újságírókkal, hanem felült az egyik járműre. Sohasem szerette a gyaloglást, s később, ha csak tehette, váradi évei alatt is bérkocsival közlekedett. Legtöbbször a Grünfeld Herman kocsikáztatta, de utazott a Perjéssy fivérekkel is. A kocsikázás egyébként nem volt olcsó mulatság: egyórányi utazás árából már egy szerényebb szobát lehetett bérelni a Zöldfa vagy a Sas fogadóban.
A századfordulón még egyáltalán nem volt nagyvárosias jellege a Fő utcának, de az egész városnak sem. A konflisból Ady tekintete is először talán a Wöber Szálloda (Fő utca 87. szám – ma lakóház) díszes emeletes homlokzatán pihenhetett meg némi elégedettséggel. Ezt követően, miközben a lovak patkói egyenletesen csattogtak az út kövezetén, jobbára üres, fakerítéses telkek húzódtak mindkét oldalon. Nyoma sem volt még a Gerliczy (ma Pescăruşului) utcának és a hasonnevű két sarki bérháznak sem. Az út jobb oldalán a Schlauch téri (Petőfi park) leágazásig mindössze két jelentősebb épület volt: a Gerliczy család máig meglévő, hosszú, barna földszintes háza, s az annak tőszomszédságában levő Honvédparancsnokság úgyszintén hoszszú, földszintes sarki épülete. Száz éve még Markovits-kaszárnyaként (ma vasúti iskola) tartották számon a váradiak ezt az épületet.
Teljes cikk : varadlap.ro