Érdekes, hogy az ember milyen szívesen és tisztán emlékszik vissza a
gyermekkorára! Bár a háború nehéz éveit éltük, örök szerelmünket, a
színházat barátaimmal együtt állandóan látogattuk; hogy honnan is volt
pénzünk, a mai napig rejtély számomra. Minden előadás, legyen az próza
vagy operett, zsúfolt házakkal ment, tapasztaltam, láttam, hiszen mi
csak karzati állóhelyen, a kakasülőn egymáshoz szorulva izzadtuk végig
az előadásokat, kipirult arccal, pirosra tapsolt tenyérrel.
Bizonyára akkor sem volt sokkal gazdagabb a színház, de rémlik,
mintha a színpadról áradt volna a bőség, a fény. Hogy csak egyet
említsek: a János vitéz második felvonása a francia király udvarában
játszódik, a palota egy pompás termében, ahol minden ragyogott, ahol a
trónus aranynak tűnt, és a királynőt játszó Bán Kató fején csak úgy
csillogott a korona…
A napokban egy pillanatra visszamentem a múltba a városunkban tartózkodó Székelyné Nagy Gizivel,
aki az akkori idő legnagyobb sikerű szubrettje volt. A karcsú kislány
alig 16 évesen került a váradi színházhoz, ahol Szabó Ernő és Putnik
Bálint az Erdészlány címszerepét bízta rá, amit olyan sikerrel oldott
meg, hogy azonnal leszerződtették. Mikor ‘47-ben odakerültem, már ő volt
a közönség kedvence, aki mind prózában, mind operettben főszerepeket
játszott. Kolléganői is nagyon szerették, ami színháznál nem jellemző.
Mikor Pesten Hamvy Lucyvel és Szögi Arannyal a régi színészekről és
színésznőkről beszélgettünk, Palucz Vilma mellett mindig a Nagy Gizi
neve került szóba mint a legkedvesebb és legőszintébb kollégáé.
Nagyszerű volt most vele elbeszélgetni a múltról, hallgatni,
hogyan áradozik az itteni közönségről, amely elárasztotta szeretetével,
sikeres színésznővé téve. Szomorúan vallotta meg, hogy később megbánta,
amiért férje unszolására Németországba költözött. Szeretettel mutatta
unokáinak fényképét, elmesélte férje, a váradiak által oly jól ismert
Székely doktor korai halálát és az ezzel járó akkori nehéz helyzetét, de
mint mondotta: optimista lénye leküzdötte a nehézségeket, és csodás
emlékeiből élve boldog embernek érzi magát.
Azután újra visszatért szeretett témájára, a színházra, és talán
még mindig mesélne, ha a vonat indulása nem szakította volna félbe...
Forrás : hhrf.org
Mogyoróssy István.Forrás : szigligeti.szigligeti.ro
Kattintson :
Mogyoróssy István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése