Szűcs László : Váradon Ady hívei voltak többségben

Ady Endre születésének 135. évfordulója az apropója az alábbi beszélgetésnek, melyben Tóth János, az Ady Endre Emlékmúzeum vezetője arra vállalkozik, hogy a váradi Ady-kultusz néhány érdekes részletére világítson rá.

Kultuszról a leginkább akkor, olyanok esetében beszélünk, akik már eltávoztak az élők sorából, vagy mondjuk inkább, immár halhatatlanok lettek. Ady esetében viszont ez jóval korábbra datálható.

Így van, már váradi éveiben bizonyos nimbusz vette körül, ami magyarázható a város és a költő különös kapcsolatával. Amikor 1903-ban kilép a szerkesztőségből, egy cikkben elbúcsúzik a Nagyváradi Napló olvasóitól; ebben kijelenti, hogy: „Megtart magáénak, ha akar, ha nem, ez a csodálatosan ható, intelligens, modern Nagyvárad. Haza, vágyódva és hálásan fogok gondolni mindig ide.” S ez történt. Sosem szakadt meg a kapcsolata a várossal. Olyan ünneplésekben volt része később is, például 1908 szeptemberében, amikor bemutatták az antológiát, több száz váradi előtt ünnepelték Lédával.

Sokkal többen ünnepelték, mint ahány példányban megjelent maga A Holnap.

Így van. Még a karzat is tele volt. Van, aki szerint 6-700 ember zsúfolódott be a városháza dísztermébe. Persze, klasszikus értelemben a halála napjától számítjuk az ő váradi kultuszát. Amikor megjött a híre január 27-én, hogy meghalt, a városházára és a vármegyeházra kitűzték a gyászlobogót. Fekete zászló a megyeházán címmel számol be erről az egyik napilap. „A gyász bús madara repült a vén ház ereszére, nem azért, hogy a bihari nemesurak kúriáján valahol ravatalt ácsolnak, nem azért, hogy a kaszinó kártyaszobájából elment valaki az ősök kriptájába. Ez a fekete zászló több mint a gyász szimbóluma. Ez a fekete zászló ma több mint a gyász szimbóluma. A maga vigasztalan színével szíveket dobogtató híradás, harsogó jele az új időknek. Jelenti azt, hogy a vármegye megbecsülése ezen túl nem csak az urambátyámokat, a földesurakat és a szolgabírákat fogja illetni.”

Ennek azért volt már egy erős forradalmi íze, túl is mutat magán a gyászon.

Igen. Azt is hírül adja, hogy „Dr. Katz Béla kormánybiztos ma reggel intézkedett, hogy Ady Endre halála alkalmával tűzzék ki a vármegyeházára a gyász jelét.” Egyébként a váradi sajtó mindegyik lapja megírta január 28-i számában a hírt. A Szabadság egész oldalt szentelt a gyásznak. Ezekből az anyagokból az is kiderül, hogy Nagyvárad város tanácsa rendkívüli ülést hívott össze. Rimler Károly tartotta a gyászbeszédet. Még ugyanaznap délután a nagyváradi Újságírók Egyesülete rendkívüli közgyűlést hívott össze, ahol hiánytalanul megjelentek a tagok. Fehér Dezső vezette a rendkívüli ülést, beszédéből idéznék egy részt. „A magunkénak, Váradnak vallottuk büszkén, kérkedve Ady Endrét, amíg élt. A gyászból, a fájdalomból is a magunknak kérjük a legnagyobb részt. És hogy soha el ne veszítsük azt a varázst, mely tettre, hitre buzdított valamennyiünket, őrizzük meg emlékét ebben a városban, mely maradjon minden időkön át Ady Endre városa. Tegyünk esküvést, hogy Ady Endre emlékét egy itt, Váradon emelendő szoborral örökítjük meg. Vigyázni fogunk a strázsán. Az ő váradi szobrának fényével, melyet besugaraz az ő haló porából is mindig megelevenedő emléke.”

Ugyanezen a gyűlésen többek között megfogalmaztak a kor szokásai szerint egy gyásztáviratot. „A Vér és Arany városa, mely korán magához emelte a költőt és nem csak hatalmas érvényesülési kört biztosított neki, de ihlettel, hangulattal, hatalmas impressziókkal segítette szárnybontogatásánál, (…) ma lesújtó gyászban áll a ravatal mögött.” Ugyanezen a gyűlésen határozták el, hogy küldöttség megy Budapestre a temetésre. Ebben Fehér Dezső, Pap Jenő és Nagy Mihály vett részt. Azt a javaslatot is megfogalmazták, hogy a Szent János utca ezentúl Ady Endre nevét viselje. Ezzel ugye 1990-ig kellett várni… A szoborra 1957-ig
.
Már helyben, az újságíró-egyesület gyűlésén megkezdték a gyűjtést az Ady-szobor javára. Meg is maradt, hogy aznap ki mennyit adományozott a Magyar Általános Hitelbankban elhelyezett alap számára. Vertheimstein Viktor 1000 korona, Nagyváradi Újságírók Otthona 1000 korona, Fehér Dezső 50, Nagy Mihály 200, Hegedüs Nándor 200, Katona Béla 200, Pásztor Ede 200, Zsolt Béla 150, Marót Sándor 100, Pap Jenő 100, Ötvös Béla 100, Tabéry Géza 100, Tibor Ernő 100, s így tovább. Összesen 5150 korona gyűlt össze.
Később, már 1920-ban, amikor Octavian Goga választási körúton megfordult Váradon, a sajtó megírta, hogy jelentős összeggel támogatta a szoboralapítványt. Csakhogy az impériumváltás, az infláció miatt a szoboralapban gyűlő pénz értéke annyira lecsökkent, hogy amikor 1924-ben volt az érmindszenti és a zilahi aranylakodalom, s az első országos Ady-ünnepség, akkor a váradiak – Fehér Dezső és Tabéry Géza volt jelen – a megmaradt pénzből egy pár míves karikagyűrűt ajándékoztak az Ady-szülőknek. Miután átadták a gyűrűket, s leleplezték a ház falán az emléktáblát, elsőként Tabéry mondott A Holnap városa nevében üdvözlőbeszédet, melyben „a magyar Betlehemnek” nevezi Érmindszentet.

Addig 1919-ben el sem jutottak, hogy a szobrot ki tervezze, hogy nézzen ki, hol állítsák fel?

Nem, csak a pénzgyűjtés stádiumáig. Az viszont érdekes, hogy az első romániai Ady-szobor szintén váradi kezdeményezés. Tabéry jó viszonyban volt Színi Sebő Zoltán váradi születésű szobrásszal, akivel már valamikor a harmincas évek elején el is mentek Csucsára Gogához. Az volt a szándék, hogy a csucsai sziklába faragjanak egy Ady-arcot, amely a vonatból is látható.
Teljes cikk : epa.oszk.hu