Nem Bihari Sándor festette a múzeumban porosodó „eredeti” képet - A Reggeli Újság teljes cikke
Egy vallomással tartozom a váradi közönségnek: én voltam az a
lokálpatrióta, akinek elsőként tűnt fel, hogy a városházán nagy
dirrel-dúrral felavatott Bihari Sándor-festménnyel, pontosabban annak
Valentin Tănase által festett utánzatával valami sántít. Azóta csak a
napokban került kezembe a Reggeli Újság április 24-i elemző cikke
a témáról, amely érintette a tervezett, ám hamvába holt
kezdeményezésünket is, miszerint petíció segítségével állíttassuk vissza
az eredeti műalkotást az őt megillető helyre. Menet közben kiderült,
hogy vélhetően nem is két, hanem immár három festményről van szó, de
mégis, a Nem történt történelemhamisítás – Nem „lopták le” Luxemburgi Zsigmond fejéről a Szent Koronát
című áprilisban megjelent írás további kérdéseket vet fel. Főként azt,
hogy mégis megtörténhetett a történelemhamisítás, csak jóval korábban.
Az említett cikk által taglaltak szerint az alábbi a tényállás: a
regnáló nagyváradi román többségű városvezetőség – saját bevallása
szerint – gesztusértékű tettre szánta el magát a helyi magyarság felé,
miszerint kifüggeszti Bihari Sándor azon remekművét, amely hajdan a
városháza dísztermét ékesítette 1903-tól. Be kell vallanom, megörültem
és reménykedni kezdtem, hogy a Funart idéző spontán magyarellenes
lépéseknek vége szakad Szent László városában. De kiderült, hogy mégsem
az eredetinek vélt festményt állítják ki – helyhiányra hivatkozva (!) –,
hanem egy bukaresti festővel pingáltatnak egy másikat
„szponzorpénzből”. A miértek nem csak bennem fogalmazódtak meg, hanem
sok más váradiban is, pláne miután bebizonyosodott, hogy az eredetinek
vélt festmény ott porosodik a Körösvidéki Múzeum raktárában, és némi
restaurálással, akarattal és persze valódi gesztussal kifüggeszthető
lenne a frissen festett helyett. De tudván azt, hogy amit a városvezetés
manapság a fejébe vesz, arról az Istenért sem mond le, az eredetinek
mondott kép kifüggesztésének ügye süket fülekre talált.
Közben az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) archívumából előbukkant
egy újabb kép, amely Zsigmondot a magyar Szent Koronával a fején
ábrázolja, de ez még hagyján, mert ennek a művészi kvalitása is
láthatóan magasabb az eredetinek titulált múzeumi példánynál, a most
kifüggesztett „silány minőségű”, ikonszerű reprodukció pedig a nyomába
sem érhet. Talán épp az az oka a legfrissebb Bihari-utánzat létének,
hogy a terembe kihelyeztek egy szintén vadonatúj, Mária román
királynéhoz kapcsolódó képet, amelyhez csakis egy hasonló stílusban
festett alkotást képzeltek el valakik.
És itt érkeztünk el egy sarkalatos ponthoz. Szombati-Gille Tamás
áprilisi cikke azt taglalja, hogy ez a szentkoronás festményt ábrázoló
kép nem biztos, hogy az eredeti alkotásról készült, hanem annak csak
egyik előzetes vázlatáról. Ez az illető kép a Vasárnapi Újság
1898. május 1-jei lapszámában jelent meg (leellenőrizhető az OSZK
internetes archívumában, ugyanis ennek a híres régi újságnak a teljes
archívuma megtalálható a nemzet könyvtárában). A Reggeli Újság cikke litográfiaként, azaz kőlenyomatként kezeli ezt a képet, viszont akkoriban a Vasárnapi Újságban
már jelentek meg fotók is, nem kellett csak és kizárólag kő- vagy
réznyomatokat használni. Ezen a képen is látszik, hogy túl alapos, túl
cizellált litográfiának (ami egyébként is alapjában véve grafikai
eljárás, az első magyar postabélyeg is ilyen technikával készült),
térhatású is, de tegyük fel azt, hogy még csak a nagyon alapos
festményvázlat lett itt közölve. Ellenben a valódi vázlat nagyon is úgy
tűnik, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségen lett kiállítva (lásd a
keretes részt a cikk végén), mert itt már egy nagy méretű festményről
regél a lap. Amúgy is kételkedem abban, hogy egy megfestett szentkoronás
vázlat után 1903-ra egy Szent Korona nélkülit rendel meg és helyeztet
ki Rimler Károly akkori polgármester a díszterembe.
A Vasárnapi Újságban megjelent kép alatt szó szerint ezt lehet olvasni: „A képzőművészeti társulat tavaszi kiállításából”.
Ez alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy bizony már a
műértő közönség előtt is bemutatták, turnéztatták a festmény
kiemelkedőre sikeredett vázlatát, és talán magát a végleges alkotást is,
még mielőtt 1903-ban kifüggesztették volna a frissen felavatott
nagyváradi városháza legszebb termébe – ahol az első világháború
kitöréséig még látható is volt, nem zavart senkit. De ha kötjük az ebet a
karóhoz, hogy csakugyan egy „skiccel” állunk szemben, akkor is a vázlat
alapján készült festményt helyezték el a díszteremben, amit bizonyít az
a régi fényképfelvétel is, amely a terembelsőt ábrázolja. Ezen jól
kivehetők a falon lévő mestermű alakjai, akik láthatóan más
elrendezésben szerepelnek, mint a legújabbon, és az általam csak
másodiknak nevezett múzeumi másolaton (hamisítványon), sőt ezen a két
újabbik képen egy páncélos lovag is feltűnik Ulászló mögött, ami az
eredetiről bizony hiányzik. Így már nagyon bizonyosnak tűnik, hogy a
múzeumi „eredeti” nem más, mint megmásított reprodukció.
A Reggeli Újság korábbi cikkében azt is olvashatjuk, hogy
történelemhűség szempontjából valószínűtlen lett volna az, ha Luxemburgi
Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár a magyar Szent
Koronával a fején fogadja Ulászlót Szent László király váradi sírjánál,
mivel a királyaink csak a koronázáskor viselték a Szent Koronát. A
történelmi hűség szempontjából ez valóban így lehet, viszont jelen
esetben egy művészeti alkotásról beszélünk, amin a festő a szent
ereklyével akarta megszemélyesíteni a magyar államiságot, hiszen a
millenniumi ünnepségek lázában alkotta ezt a művét, a művészi szabadság
pedig szent. A festmény tehát a 20-as évek után eltűnt, sorsa állítólag
ismeretlen, talán elégett. De mikor? A második világháború idején?
Várnánk a válaszokat az illetékesektől.
De most térjünk rá a három festmény közül sorban a másodikra, amely a
múzeumban rostokol, amiről másolták a mostanit, és amelyiken már nem
csak az a furcsa, hogy az alakok elrendezése nem egyezik a Vasárnapi Újságban
megjelenttel, de a zárt, semmivel össze nem téveszthető,
abroncsszerkezetű Szent Koronát is felváltotta egy nyitott fejék a
főalakon. Ezen a festményen látszik ugyebár Bihar Sándor aláírása is,
ami több mint meglepő annak fényében, ha azt vesszük alapul, amit a Reggeli Újság
cikke ír: „A festménnyel kapcsolatos egyedüli hiteles forrás tehát a
Bihari Sándor által szignált, 180 centiméter szélességű és 295
centiméter hosszúságú festmény, amelyet jelenleg is őriznek a
Körösvidéki Múzeum raktárában… ” Ezt a később született gyanús festményt
viszont csak akkor szignálhatta volna Bihari Sándor, ha feltámad
hamvaiból, ugyanis az 1855-ben Rézbányán született művész 1906-ban már
elhunyt a Magyar Életrajzi Lexikon és az OSZK szerint is.
A fentiek alapján az a következtetés vonható le, hogy az idén
áprilisban bemutatott újonnan festett alkotás egy korábbi, tudatosan
meghamisított másolat, vagyis nem az eredeti alapján készült, hiába
állítja ezt a polgármesteri hivatal. Ha szabadjára engedjük a
fantáziánkat, talán pont ezért sem engedik ki a múzeumból ezt a
példányt, amellett, hogy ettől függetlenül kvalitásosabb, mint a vele
farkasszemet néző Mária román királynét és Ferdinánd királyt ábrázoló új
kép. A történelemhamisítás gyanúja mindezek alapján újból fennáll, csak
az a kérdés, hogy ki volt a Szent Koronát elhagyó hamisítvány
megrendelője, és hogy ez az alkotás mikor készülhetett el, illetve
mindennek tudatában volt-e most a városvezetőség.
Mindezek fényében talán az lenne a helyénvaló az illetékesek
részéről, ha soha nem függesztették volna ki a Tănase-festményt. Persze,
ha mégis előkerülne az eredeti, szentkoronás remekmű – aminek állítólag
nyoma veszett –, akkor borulnánk csak a keblére Ilie Bolojannak.
Balázs D. Attila
az Erdély Anno 1895–1944 album írója
A mostani kiállításon Bihari Sándor történelmi nagy festménye már
másodszor foglalkoztatja az érdeklődést. Az ezredévi ünnep emlékére
rendelte meg a művésznél Nagy-Várad városa a szép mult idők egyik
epizódjának lefestését, azt a jelenetet, mikor Zsigmond király
Nagy-Váradon, a híres székesegyházban, Szent László király sírjánál
fogadja Ulászló lengyel királyt. Bihari a képnek igen gondos vázlatával
elkészült már az ezredévi kiállításra. (…) A művész megtalálta tárgyában
a mi rendelkezésre állhatott, a régi világ alakjait, lovagjait,
viseletökben, fegyverzetekben, az egyházi pompát, a két királyt övező
fényt és a színhely komor méltóságát, a templomi mély homályt, az
ablakok szines tábláinak villogását. (…) A festményen fokozottan
mutatkoznak a vázlaton kifejezett előnyök, s a művész megczáfolta az
aggodalmakat, hogy vázlatán már kimerítette tárgyát, s a nagy képben
talán nem is fog birni a nagy csoportok fölött annyira, sem a tónusban,
sem a megnagyobbodott alakok hatásában, melyek szétbontják a vázlat
finom részleteit. Biharit azonban az ezredévi megbizatások teljesítői
közül a legjobbak közt látjuk kész nagy festményével, melyet N.-Várad
városa épen e napokban szívesen fogadott el. A kép, az ünnepélyes
pillanathoz mérten nyugalmas, szerkezetében könnyen érthető, színhatása
pedig a szemnek jól esik. (Vasárnapi Újság, 18. szám, 1898., 45.
évfolyam)
Forrás : reggeliujsag.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése