Oldalak

2014. május 19., hétfő

A történelemhamisítás mégiscsak megesett?

Nem Bihari Sándor festette a múzeumban porosodó „eredeti” képet - A Reggeli Újság teljes cikke

Egy vallomással tartozom a váradi közönségnek: én voltam az a lokálpatrióta, akinek elsőként tűnt fel, hogy a városházán nagy dirrel-dúrral felavatott Bihari Sándor-festménnyel, pontosabban annak Valentin Tănase által festett utánzatával valami sántít. Azóta csak a napokban került kezembe a Reggeli Újság április 24-i elemző cikke a témáról, amely érintette a tervezett, ám hamvába holt kezdeményezésünket is, miszerint petíció segítségével állíttassuk vissza az eredeti műalkotást az őt megillető helyre. Menet közben kiderült, hogy vélhetően nem is két, hanem immár három festményről van szó, de mégis, a Nem történt történelemhamisítás – Nem „lopták le” Luxemburgi Zsigmond fejéről a Szent Koronát című áprilisban megjelent írás további kérdéseket vet fel. Főként azt, hogy mégis megtörténhetett a történelemhamisítás, csak jóval korábban.

Az említett cikk által taglaltak szerint az alábbi a tényállás: a regnáló nagyváradi román többségű városvezetőség – saját bevallása szerint – gesztusértékű tettre szánta el magát a helyi magyarság felé, miszerint kifüggeszti Bihari Sándor azon remekművét, amely hajdan a városháza dísztermét ékesítette 1903-tól. Be kell vallanom, megörültem és reménykedni kezdtem, hogy a Funart idéző spontán magyarellenes lépéseknek vége szakad Szent László városában. De kiderült, hogy mégsem az eredetinek vélt festményt állítják ki – helyhiányra hivatkozva (!) –, hanem egy bukaresti festővel pingáltatnak egy másikat „szponzorpénzből”. A miértek nem csak bennem fogalmazódtak meg, hanem sok más váradiban is, pláne miután bebizonyosodott, hogy az eredetinek vélt festmény ott porosodik a Körösvidéki Múzeum raktárában, és némi restaurálással, akarattal és persze valódi gesztussal kifüggeszthető lenne a frissen festett helyett. De tudván azt, hogy amit a városvezetés manapság a fejébe vesz, arról az Istenért sem mond le, az eredetinek mondott kép kifüggesztésének ügye süket fülekre talált.
a tortenelemhamisitas kicsi
A Vasárnapi Újságban megjelent, az Országos Széchényi Könyvtár archívumában őrzött Bihari Sándor-festmény képe
Közben az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) archívumából előbukkant egy újabb kép, amely Zsigmondot a magyar Szent Koronával a fején ábrázolja, de ez még hagyján, mert ennek a művészi kvalitása is láthatóan magasabb az eredetinek titulált múzeumi példánynál, a most kifüggesztett „silány minőségű”, ikonszerű reprodukció pedig a nyomába sem érhet. Talán épp az az oka a legfrissebb Bihari-utánzat létének, hogy a terembe kihelyeztek egy szintén vadonatúj, Mária román királynéhoz kapcsolódó képet, amelyhez csakis egy hasonló stílusban festett alkotást képzeltek el valakik.
És itt érkeztünk el egy sarkalatos ponthoz. Szombati-Gille Tamás áprilisi cikke azt taglalja, hogy ez a szentkoronás festményt ábrázoló kép nem biztos, hogy az eredeti alkotásról készült, hanem annak csak egyik előzetes vázlatáról. Ez az illető kép a Vasárnapi Újság 1898. május 1-jei lapszámában jelent meg (leellenőrizhető az OSZK internetes archívumában, ugyanis ennek a híres régi újságnak a teljes archívuma megtalálható a nemzet könyvtárában). A Reggeli Újság cikke litográfiaként, azaz kőlenyomatként kezeli ezt a képet, viszont akkoriban a Vasárnapi Újságban már jelentek meg fotók is, nem kellett csak és kizárólag kő- vagy réznyomatokat használni. Ezen a képen is látszik, hogy túl alapos, túl cizellált litográfiának (ami egyébként is alapjában véve grafikai eljárás, az első magyar postabélyeg is ilyen technikával készült), térhatású is, de tegyük fel azt, hogy még csak a nagyon alapos festményvázlat lett itt közölve. Ellenben a valódi vázlat nagyon is úgy tűnik, hogy az 1896-os millenniumi ünnepségen lett kiállítva (lásd a keretes részt a cikk végén), mert itt már egy nagy méretű festményről regél a lap. Amúgy is kételkedem abban, hogy egy megfestett szentkoronás vázlat után 1903-ra egy Szent Korona nélkülit rendel meg és helyeztet ki Rimler Károly akkori polgármester a díszterembe.
A Vasárnapi Újságban megjelent kép alatt szó szerint ezt lehet olvasni: „A képzőművészeti társulat tavaszi kiállításából”.
Ez alapján azt a következtetést lehet levonni, hogy bizony már a műértő közönség előtt is bemutatták, turnéztatták a festmény kiemelkedőre sikeredett vázlatát, és talán magát a végleges alkotást is, még mielőtt 1903-ban kifüggesztették volna a frissen felavatott nagyváradi városháza legszebb termébe – ahol az első világháború kitöréséig még látható is volt, nem zavart senkit. De ha kötjük az ebet a karóhoz, hogy csakugyan egy „skiccel” állunk szemben, akkor is a vázlat alapján készült festményt helyezték el a díszteremben, amit bizonyít az a régi fényképfelvétel is, amely a terembelsőt ábrázolja. Ezen jól kivehetők a falon lévő mestermű alakjai, akik láthatóan más elrendezésben szerepelnek, mint a legújabbon, és az általam csak másodiknak nevezett múzeumi másolaton (hamisítványon), sőt ezen a két újabbik képen egy páncélos lovag is feltűnik Ulászló mögött, ami az eredetiről bizony hiányzik. Így már nagyon bizonyosnak tűnik, hogy a múzeumi „eredeti” nem más, mint megmásított reprodukció.
A Reggeli Újság korábbi cikkében azt is olvashatjuk, hogy történelemhűség szempontjából valószínűtlen lett volna az, ha Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király, német-római császár a magyar Szent Koronával a fején fogadja Ulászlót Szent László király váradi sírjánál, mivel a királyaink csak a koronázáskor viselték a Szent Koronát. A történelmi hűség szempontjából ez valóban így lehet, viszont jelen esetben egy művészeti alkotásról beszélünk, amin a festő a szent ereklyével akarta megszemélyesíteni a magyar államiságot, hiszen a millenniumi ünnepségek lázában alkotta ezt a művét, a művészi szabadság pedig szent. A festmény tehát a 20-as évek után eltűnt, sorsa állítólag ismeretlen, talán elégett. De mikor? A második világháború idején? Várnánk a válaszokat az illetékesektől.
De most térjünk rá a három festmény közül sorban a másodikra, amely a múzeumban rostokol, amiről másolták a mostanit, és amelyiken már nem csak az a furcsa, hogy az alakok elrendezése nem egyezik a Vasárnapi Újságban megjelenttel, de a zárt, semmivel össze nem téveszthető, abroncsszerkezetű Szent Koronát is felváltotta egy nyitott fejék a főalakon. Ezen a festményen látszik ugyebár Bihar Sándor aláírása is, ami több mint meglepő annak fényében, ha azt vesszük alapul, amit a Reggeli Újság cikke ír: „A festménnyel kapcsolatos egyedüli hiteles forrás tehát a Bihari Sándor által szignált, 180 centiméter szélességű és 295 centiméter hosszúságú festmény, amelyet jelenleg is őriznek a Körösvidéki Múzeum raktárában… ” Ezt a később született gyanús festményt viszont csak akkor szignálhatta volna Bihari Sándor, ha feltámad hamvaiból, ugyanis az 1855-ben Rézbányán született művész 1906-ban már elhunyt a Magyar Életrajzi Lexikon és az OSZK szerint is.
A fentiek alapján az a következtetés vonható le, hogy az idén áprilisban bemutatott újonnan festett alkotás egy korábbi, tudatosan meghamisított másolat, vagyis nem az eredeti alapján készült, hiába állítja ezt a polgármesteri hivatal. Ha szabadjára engedjük a fantáziánkat, talán pont ezért sem engedik ki a múzeumból ezt a példányt, amellett, hogy ettől függetlenül kvalitásosabb, mint a vele farkasszemet néző Mária román királynét és Ferdinánd királyt ábrázoló új kép. A történelemhamisítás gyanúja mindezek alapján újból fennáll, csak az a kérdés, hogy ki volt a Szent Koronát elhagyó hamisítvány megrendelője, és hogy ez az alkotás mikor készülhetett el, illetve mindennek tudatában volt-e most a városvezetőség.
Mindezek fényében talán az lenne a helyénvaló az illetékesek részéről, ha soha nem függesztették volna ki a Tănase-festményt. Persze, ha mégis előkerülne az eredeti, szentkoronás remekmű – aminek állítólag nyoma veszett –, akkor borulnánk csak a keblére Ilie Bolojannak.
Balázs D. Attila
az Erdély Anno 1895–1944 album írója

A mostani kiállításon Bihari Sándor történelmi nagy festménye már másodszor foglalkoztatja az érdeklődést. Az ezredévi ünnep emlékére rendelte meg a művésznél Nagy-Várad városa a szép mult idők egyik epizódjának lefestését, azt a jelenetet, mikor Zsigmond király Nagy-Váradon, a híres székesegyházban, Szent László király sírjánál fogadja Ulászló lengyel királyt. Bihari a képnek igen gondos vázlatával elkészült már az ezredévi kiállításra. (…) A művész megtalálta tárgyában a mi rendelkezésre állhatott, a régi világ alakjait, lovagjait, viseletökben, fegyverzetekben, az egyházi pompát, a két királyt övező fényt és a színhely komor méltóságát, a templomi mély homályt, az ablakok szines tábláinak villogását. (…) A festményen fokozottan mutatkoznak a vázlaton kifejezett előnyök, s a művész megczáfolta az aggodalmakat, hogy vázlatán már kimerítette tárgyát, s a nagy képben talán nem is fog birni a nagy csoportok fölött annyira, sem a tónusban, sem a megnagyobbodott alakok hatásában, melyek szétbontják a vázlat finom részleteit. Biharit azonban az ezredévi megbizatások teljesítői közül a legjobbak közt látjuk kész nagy festményével, melyet N.-Várad városa épen e napokban szívesen fogadott el. A kép, az ünnepélyes pillanathoz mérten nyugalmas, szerkezetében könnyen érthető, színhatása pedig a szemnek jól esik. (Vasárnapi Újság, 18. szám, 1898., 45. évfolyam)
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése