Péter I. Zoltán : Akitől Ady a „mérgezett csókot” kapta

 Rienzi Mária 1902. július 15-én Adynak dedikált képe

Ismeretes, hogy Ady Endre 1900. január első napjaiban érkezett Nagyváradra, miután leszerződött a Szabadság szerkesztőségébe. A véletlen folytán ugyanekkor érkezett a városba Rienzi Mária orfeumdíva is. Az utóbbi a korabeli újságok beharangozó cikkeiből tudható:
„A Fekete Sas alsó éttermében olyan kiváló művészi erőkből álló társulat szórakoztatja most a közönséget, amilyen évek óta nem volt nem csak Nagyváradon, de egyetlen vidéki városban sem. A budapesti »chantanok« [énekesek] ünnepelt primadonnája Rienzi Mariska válik ki különösen a jeles társulat tagjai közül. Már megjelenésével is frappirozza [meglepi, meghökkenti] a közönséget. Kosztümjei mintadarabok. Játéka, játékművészete pedig bámulatba ejti a legöregebb orfeum habituéket [törzsvendégeket] is. Minden mozdulata ötlet, elevenség, éneke és játéka a legteljesebb harmóniában állanak, s kupléi igazán gyöngyei a chantan [zene] irodalomnak. Mert a chantanoknak is van irodalma; az orfeumokban is van művészet ha olyan képviselője akad, mint Rienzi Mariska. Önmaga ellen vét, aki meg nem hallgatja.”(Nagyváradi Napló, 1900. január 10.)
A továbbiakban is a „művésznőt” dicsérő kis hírek következnek a Nagyváradi Napló 1900. januári lapszámaiból.
„Rienzi Mariska minden este a Fekete Sas éttermében az előadások központja, ki szellemes új kuplék művészi előadásával szórakoztatja a közönséget.”(1900. január 12.)
„A Fekete Sasban tegnap léptek fel az új tagok, két nő és egy férfi, de az orfeum slágere még mindig Rienzi Mariska…”(1900. január 17.)
„A Fekete Sas alsó éttermében minden este zsúfolt ház mellett játszik Rienzi Mariska. A közönség nagy elismeréssel tapsol játékának, melyet valóban ki is érdemel ez a chansonett zseni, mert kupléi éneklésében és előadásaiban annyi bájt, diszkrét pikantériát, utánozhatatlan sikket tanusít, mint előtte eddig kevesen…” (1900. január 19.)
De egyszer csak egy új orfeumtársulat lépett fel a Fekete Sas alsó éttermében, ahol a sztár már Moni Mandel komikus, a Somossy mulató kedvence volt. A régi társulatból bár visszamaradt Rienzi Mariska, de már nem sokáig, mivel a közönség újabb arcokra vágyott… (1900. február 1.) És ezzel egy időre el is tűnt a nő a váradi vendéglő pódiumáról.
Nagy Endre visszaemlékezése szerint: „A hosszú-hosszú őszi és téli estéken jöttek a Fekete Sasnak, a Zöldfának és a Walterájnak [a Rimanóczy szálloda kávéháza] késő éjszakába nyúló előadásai. A zengerájok. A műfajnak ősidők óta magától értetődően a német nyelv volt az egyetlen megnyilatkozási formája. Kuplékból, sanzonokból, csattanókra épített viccekből, úgynevezett »lócelák«-ból és záradékul néhány paravánból és bútorból hevenyészett boházatból tevődött össze a műsor. A termelés vajmi gyér volt a műfajban; a sikeresebb kuplék, sanzonok, viccek évről-évre hűségesen visszatértek. Itt aztán, ha a közönséget nem is várhatták izgalmasabb meglepetések, de viszont megvolt hozzá a módja, hogy a művészt megelőzve kórusban zengje el e csattanókat. Az is jó mulatság volt akkoriban. […] Ott volt az a nevezetes sanzonénekesnő, aki Ady Endre révén később, ha nem is közvetlenül a művészetével, de művészi pályáján szerzett betegségével bekerült az irodalomtörténetbe.”
Teljes cikk : varad.ro