A több mint 900 éves Nagyvárad, mint püspöki város (civitas)
tűnik fel a forrásokban és rövid idő alatt jelentős egyházi, közigazgatási,
gazdasági és katonai központtá válik. Kiváltságait fokozatosan szerezte meg. A
több virágzási és hanyatlási szakaszt megélt régi város a török uralom
következtében lényegében eltűnt. A korszerű város létrejötte emiatt a 18.
századtól számítható, amelyre a barokk újjáépítés és a hagyományos keretek
kitöltése volt jellemző.
A 19. század első felében Várad jelentős gazdasági,
társadalmi és urbanizációs előrelépést ismert és előretört a városok rangsorában
is. Az 1848-ig terjedő időszakra a gazdasági megerősödés és megújhodás
jelenségei észlelhetők egész Magyarországon. Ezek hatottak a körösparti városra
is. Gazdasági síkon Várad átlép a protoindusztriális szakaszba, a társadalmi
szerkezetben pedig a polgári átalakulás jegyei jelennek meg.
A 19. századi
iparosítást általában itt is három fázis jellemzi. Az első a protoindusztriális
formák fejlődése, a másik a gyáripar és a protoindusztriális formák együttélése,
végül a gyárak elterjedése az iparban. Várad esetében 1848-ig csak az
első szakasz ment végbe, a második csak a forradalom után bontakozik ki, a
harmadik pedig a század utolsó negyedében.
A magyar ipar és kereskedelmet
támogató és Kossuth Lajos vezetése alatt működő Védegylet váradi fiókjának élén
Szacsvay Imre állt, de a gazdasági fellendülést megcélzó szervezkedésnek nem
kedvezett a forradalom kitörése.
Ha a város 1848-49-es helyzetét próbáljuk
bemutatni, akkor hangsúlyoznunk kell, hogy Várad abban az időben még négy ún.
városból állt: Várad-Újváros, Várad-Olaszi, Várad-Velence és Várad-Váralja. A
város gazdasága még őrizte hagyományos szerkezetét. A hanyatlásnak indult céhes
műhelyek mellett az ipart csak egy szeszgyár és egy mezőgazdasági szerszámokat
készítő kisüzem képviselte. A kisvárosi jellegű, zömében földszintes házak
soraiból álló, közigazgatási szempontból is elmaradt Nagyvárad felzárkózása még
csak az ezt követő időszakban történt meg. A forradalom alatt elfogadott
rendeletek nem szüntették meg a céheket, de biztosították a szabad iparűzést és
megtiltottak minden korlátozást. Így 1849 után a módosított céhrendszer még
tovább tevékenykedett.
Ilyen körülmények között a forradalom és szabadságharc
jelentős változásokat hozott a helyi gazdasági társadalomban és közéletben. A
lakosság egy része a toborzások által elhagyta a várost. Akik otthon maradtak,
vagy a hivatalokban igyekeztek helyt állni, vagy, ha nem voltak hivatalnokok sok
áldozatot kellett vállalniuk a haza védelméért. A város lakosain nagy terhek
voltak, mint például a folytonos szállítások, a katonák beszállásolása és
részbeni ellátásának kötelezettsége stb. Utóbbit az élelmiszerek növekvő
drágasága is nehezítette. Egyedül a bor volt olcsó, mivel 1848-ban jó évjárat
volt.
A legnagyobb teher a nemzetőri kötelesség volt, amelyet később
felváltottak az önkéntes csapatok. A hadifoglyokkal is külön terhek
jártak.
A város polgárságán tehát nagy teher volt annak ellenére, hogy az
egyenes adóba alig fizettek valamit, viszont annál több adományt ajánlottak fel.A város oktatása is megérezte a forradalmi körülményeket. A Jogakadémián
az 1847/48-as tanévet már májusban befejezték, a következő 1848/49-ast pedig már
meg sem nyitották. A gimnáziumi tanulók létszáma is lényegesen lecsökkent. Csak
a népiskolákban folyt közel megszokott rendben a tanítás. A helyi társadalmi
élet egyik alapvonása a vallási türelem volt. Az új helyzet hatása meglátszott
az egyházakon is. Értekezleteken tárgyalták meg főleg az iskolai reformok
kérdéskörét.
A városban a hangulat víg és bizakodó volt, az erkölcsi
kötelékek lazultak, a házasságok pedig rendkívül könnyen mentek. A kocsmák,
vendéglők és kávéházak nagy forgalmat bonyolítottak le, a létbizonytalanság
fokozta az élni való vágyat.
1848-ban volt színtársulat is Nagyváradon, de a
háború kitörésekor megszűnt.
A város lakossága számára szokatlan volt a
tőkés jellegű nagyvállalatok jelenléte is. A korabeli források általában arról
számoltak be, hogy a helyi hatóságok, illetve a lakosság nem támogatta mindig
megfelelő hazafisággal a Váradon gyökeret vert hadiipart. Természetesen a város
előljárósága és a polgári lakosság kénytelen volt a hátrányos tényezőket is
eltűrni. A front elkerülte ugyan a várost, de a beszállásolások, a sok idegen,
az állandó közlekedés, az ilyen méretű tevékenységhez nem szokott lakosságot
erősen megviselte. Ennek ellenére több dokumentum is fennmaradt, amely
bizonyítja, hogy a város és lakossága szívügyének tekintette a forradalom és
szabadságharc sikerét és pártolta a hadiipar bővítését.
Arról, hogy milyen
módon befolyásolták a város mindennapi életét az ide költöztetett hadiipari
objektumok, csak kevés adattal rendelkezünk.
Az tény, hogy 1849 tavaszára
a város valóságos hadiipari központtá és táborrá lépett elő. A város
túlzsúfoltsága miatt Hódossy nagyváradi kormánybiztos kiutasította innen az
erdélyi menekülteket. Emiatt a lapok erősen támadták. Hodossy szabályszerűen
járt el, mert a gyári alkalmazottak, hivatalnokok és katonák számára sem volt
elég szállás. Hodossy, ahogy indokolták, csak azokat az erdélyi menekülteket
utasította ki, akiknek ott semmi dolguk nem volt és ottlétükkel csak a
drágaságot növelték.
A források beszámolnak a város helyzetéről az
oroszok jelenléte idején is. Ebből megtudjuk, hogy "Nagyváradnak körülbelül
30.000 lakosa van. Bár a város régi erődje rossz állapotban van, az egy támadást
mégis kiállhat. Az erőd szabályos ötszöget képez a Vauban-féle rendszer szerint.
A belső és külső falazat kőből van, az árok 12 láb széles mocsaras aljjal. A
bástyák eleje hosszú, az oldaluk rövid. A közvéd közepén egy górvéd van, mely
egy lőréses favéd-házból álló. Maga a város földerődítményekkel van körülvéve,
mely különben nagy kiterjedése miatt nehezen védhető."
"Nemcsak a
várról, hanem a város életéről is beszámolnak a korabeli orosz szemtanúk:
Grosswardein, magyarul Nagyvárad, az Alföld peremén, a Kárpátok déli
nyúlványainak lábánál fekszik. A dombhátakat, mint mindenhol, itt is szőlő
borítja. A város gazdag, elég nagy és szép. Utcái, mint a régi városoké
általában, keskenyek. Lakosainak többsége katolikus, templomai gyönyörűek.
Vannak a városban pravoszláv és görög katolikus templomok is, melyekben az
istentisztelet szláv nyelven folyik. (...) Nagyvárad terei és utcái állandóan
tele voltak orosz és magyar katonák tömegével. Sok magyar tisztet szállodákba és
magánházakba szállásoltak el, a magyar katonákat pedig táborban. A fogoly Görgey
egy magánházban lakott, azzal a szállodával szemben, amelyben fivérei,
segédtisztjei, stb. voltak. (...) Nagyváradon mindenki pihent és a
lehetőségekhez képest mulatott. A színházban minden este tartottak előadást. A
főtéren mindennap orosz katonai zenekar játszott, közben pedig orosz és magyar
lovasok mutatták be tudásukat. A kocsmákban volt belőlük bőven... Ömlött a
magyar bor és a pezsgő."A forradalom törvényei megváltoztatták a város
közigazgatási életét is. A választókerületek kijelölésével kapcsolatban új
lendületet kapott az egykor már összetartozó városrészek egyesülési tendenciája.
Végül felemás döntés született, így Várad-Újváros és Várad-Olaszi közös
követválasztási jogot kapott, míg Várad-Váralja és Várad-Velence a bihari
körzetbe lett beosztva.
A forradalom leverését követő abszolutizmus a
centralizációt, a jogi túlszabályozást és a bürokráciát támogatta. Nagyvárad
egyike lett a kerületi székhelyeknek, így megőrizte különállását.
Az új
közigazgatás bevezetése a nagyváradi császári királyi főbiztosság felállításával
történt. A közigazgatásilag egyesített város élére új polgármestert neveztek ki,
akinek a beiktatására 1850 január 14-én került sor. Bölönyi Menyhért beszédében
hangsúlyozta: "Ezen központi városok egybeforrasztása eléggé mutatja uralkodónk
kegyességét. Az ő kegyéből lett e város, mint hajdan volt nagy s századok óta
polgárok kebleibe forrón óhajtott egyesítést általa szentesítették."
A
felülről egyesített város lakosságát az osztrák hatóságok 1850 december 5-én
összeírták. Ez a pontatlanságokat is tartalmazó összeírás részletesen ismerteti
a város nemzetiségi és vallási összetételét. Mivel az 1848-49-es mozgalmas
időszakról nem rendelkezünk hiteles adatokkal, az 1850-es adatokat ismertetjük
tájékoztató jelleggel.
Az 1867-es kiegyezés rövidesen
meghozta a város részére az alkotmányos közigazgatást. Nagyvárad korszerű
polgári közigazgatási rendszere 1872-ben alakult ki. Az 1870. évi XLII. t.c.
szerint Nagyváradot felvették a törvényhatósági jogú városok sorába. A céhek
1872. évi megszüntetésével az iparban is végbement a szerkezetváltás és a
kereskedelem is gyorsan előretört.
A 19. század utólsó évtizedeiben a város
gyors fejlődésnek indult és korszerűsödésének nyomait ma is őrzi a város
arculata. Az évszázad végére a népesség száma jelentősen megnőtt és a nemzeti,
vallási összetételben is módosulások történtek
NAGYVÁRAD 1848-1849-BEN
Nagyvárad és Bihar megye szerepét, illetve jelentőségét az
1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején összegző jelleggel még nem írták
meg. Az azóta eltelt időszak nem kedvezett, mivel a források feltárása mind
nehezebbé, gyakran pedig lehetetlenné vált. Több mint 155 év eltelte után
szükséges Nagyvárad és Bihar szerepének feltárása főleg, mert ez számos helyi
sajátosságot mutat.
Az 1840-es években Biharban napirenden voltak a heves
pártcsatározások a Tisza Lajos (1796-1854) nevével fémjelzett konzervatívok és a
Beöthy Ödön (1796-1854) által vezetett liberálisok között.
A pesti események
hírére - a feszült hangulat ellenére -, Sántha György alispán 1848 március 20-ra
tanácsülést hívott össze a megyeházára, amelynek a nagyváradiak csatlakozásával
népgyűlés jellege lett. Ez a népgyűlés elfogadta a 12 pontot és kimondta, hogy
az országgyűlésbe Beöthy Ödönt küldjék. Elhatározták még a polgárőrség
felállítását és a nemzeti szalag viselését. A népgyűlés jelszava:
"Szabadság, egyenlőség, testvériség, béke és rend!" volt. A kiáltvány
megfogalmazásával Lukács Györgyöt bízták meg.
A forradalmi helyzet
ledöntötte a válaszfalakat a politikusok között is, a szabadság biztosítása vált
a közös jelszóvá. "Jeléül az egyetértésnek mellyel az érdeklet hatóságok
alkottattak, a megye és városok házainál immár nemzeti színű zászlók lobognak." "Ez volt Bihar vármegye és Nagyvárad békés forradalma."
A következő
napon, 1848 március 21-én nagy ünnepre került sor. A várost kivilágították s
több ezren hazafias dalokat énekelve fáklyásmenetben Beöthy Ödön lakása elé
vonultak. A megjelentek között ott volt a katonai tisztikar is élén Gläser
altábornagy és Vetter Antal őrnagy, a 37. Gyalogezred 3. Zászlóaljának
parancsnoka. Másnap, március 22-én Beöthy Nagyvárad polgáraihoz intézett
kiáltványában megköszöni a rend fenntartását, kiemelve, hogy: "A nép
örömnyilatkozatai után szép csendesen lakhelyére tért. E tény jeléül szolgál
annak, hogy Nagyvárad lakosai a szabadságra megérettek, mert tiszteletben
tartják a rendet." Ugyanott hozza tudomásukra azt a hírt is, hogy gróf Batthyány
Lajost a magyar kormány elnökévé nevezték ki.
Március 27-én a megyei
közgyűlés kialakította az állandó bizottmányt, amelyben többek között helyet
kaptak: Hodossy Miklós, Szacsvay Imre, Drágos János, Lukács György és Csengery
Antal. Ez a közgyűlés is elfogadta a pesti 12 pontot, s Kossuth Lajoshoz üdvözlő
feliratot intézett, "melyben tántoríthatatlan ragaszkodását fejezi ki hazánk
ezen nagy fia iránt, kinek nevéhez csatolták az újabb átalakulásokat, s a haza
megszilárdult alkotmányának létesítését és kiküzdését."
A fontos
politikai események, akárcsak az ország többi részén gyorsan követték
egymást.
1848 áprilisában Szemere Bertalan Beöthy Ödönt főispánnak, majd
április 23-án másodelnöknek nevezte ki a kapcsolt Részek (Partium)
visszacsatolási bizottságába.
Május elsején újabb közgyűlést hívtak
össze, amelyet már a szabad ég alatt tartottak több ezer ember jelenlétével.
Másnap, május 2-án került sor Beöthy Ödön beiktatására a főispáni székbe,
nagy lelkesedés közepette. Székfoglaló beszédét így zárta: "A haza javára
működni a legparányibb hely is elég; s a haza javát bármily állásban
előmozdítani szent kötelesség."
Május 23-án megtartották az általános
tisztújítást. Megválasztották a 62 tagú képviselő testületet, amely nagy
lelkesedéssel fogott a felszabadult város közigazgatási munkájához. A Bihar
vármegyei tisztújítást követően a központi négy városban is megtartották az
előljárók megválasztását. Várad-Újvárosban a polgármester Bende Péter lett.
Várad-Olasziban a főbíró Tar Imre, Várad-Váralján Tar Sámuel, Várad-Velencén
pedig Nyári László lett.
1848 júniusa a népképviseleti országgyűlés
képviselőinek megválasztásával telt el.
Az 1848 évi V. törvénycikk szerint
Bihar megye 12 képviselői helyet kapott. Várad-Újváros és Várad-Olaszi egy közös
képviselőt küldhetett, Várad-Váralja és Várad-Velence akkor még a bihari
körzetbe lettek beosztva.
A központi választmányba Várad-Olaszi és
Várad-Újváros is húsz tagot választott. Ezt június 21-ére hívták össze, a
képviselő választást pedig 1848 június 24-ére tűzték ki.
A képviselő
választás alkalmával Nagyvárad képviselőjévé Szacsvay Imrét választották meg 534
szavazattal, Nagy József ellenében, aki mindössze 54 szavazatot kapott.
Időközben a politikai helyzet sokat bonyolódott, Bécsből megszorító
intézkedések indultak és a nemzetiségeket egymás ellen uszították.
A kormány
a növekvő veszély miatt 1848 június 12-én Biharban is kihirdette a statáriumot
és rögtönítélő bíróságot állított fel, amely megakadályozta a lázadások
átterjedését Bihar megyébe. Később a rögtönítélő bíróságok jelentősége
csökkent és 1849 elejétől politikai törvényszék kezdte el működését, amelyet a
köznép vésztörvényszéknek nevezett.
A politikai helyzet alakulása
folytán, nyílvánvalóvá vált, hogy a forradalmi vívmányok megvédése, illetve
tovább fejlesztése érdekében katonai eszközöket is igénybe kell venni. A kormány
10.000 ember toborzását rendelte el és ehhez Bihar és Nagyvárad is arányosan
hozzá kellett járuljon. Tíz honvédzászlóalj központot jelöltek ki, Nagyváradot
Szegedhez a 3. Zászlóaljhoz osztották be. Debrecen közelléte miatt, azonban a
bihariak nagy többsége az ottani 10. Zászlóaljhoz állt be. A Váradról beküldött
újoncokból 130-at, mivel a létszám Debrecenben betelt, még vissza is küldtek,
ezek azonban a huszárok közzé álltak be.
Biharban a toborzás sok
kritikára is alkalmat adott, hiszen a kormány két hónapos szorgalmazása után sem
voltak még kint a harctéren. Ugyanakkor az összkép pozitív, mivel például Dobozy
István főszolgabíró 315 nemzetőr helyett 600-at állított ki, míg az előírt 1.200
önkéntes helyett 1.457 (másutt 1451) jelentkezett.
A Nagyváradon
állomásozó 37. gyalogezred 3. Zászlóaljának parancsnoka Vetter Antal alezredes
feleskette katonáit a magyar alkotmányra és 1848 júliusában a délvidéki
harctérre irányította őket.
A Kossuth lelkesítő beszédére 1848 július 11-én
megszavazott 200.000 fős seregből Bihar megyére 6.408 honvéd jutott.
Augusztus hónapban a nemzetőrök útnak indítása mellett, Kiss Ernőnek, az
első bihari nemzetőr zászlóalj megérkezését tudató, de újabb 1.200 fő küldését
kérő átiratát támogatta a megyei bizottmány, illetve Beöthy Ödönt kinevezték
teljhatalmú kormánybiztossá az Alvidékre.
Hodossy Miklós, akit 1848
szeptember 19-én Batthyány Lajos Bihar megyei kormánybiztosnak nevezett ki,
igazolva a bizalmat, nemcsak a vármegye által támogatott 2. Bihari nemzetőr
zászlóaljat állította ki, hanem ezen kívül még két század lovas nemzetőrt
is.
Az 1.238 főből álló 2. Bihari nemzetőr zászlóalj 1848 szeptember 13-án
indult Nagybecskerek alá.
A júliusi döntéssel kapcsolatban és Szemere
Bertalan belügyminiszter augusztus 29-i veszélyt kiáltó felhívására Bihar
vármegyében elkezdték a 27. Zászlóaljnak az újoncozását. A Biharra eső 1.150
embert gyorsan kiállították és az erdélyi harctérre küldték.
Ezen kívül
a kapcsolt részekről összegyűlt 31. Zászlóalj gyülekezési helyének Nagyváradot
jelölték ki, így ez is itt alakult.
1848 őszén Marosvásárhely elvesztése
után az Országos Honvédelmi Bizottmány november 16-án elrendelte a népfelkelést.
A helyi viszálykodások gátolták az előrehaladást és Hodossy a fő figyelmet
kénytelen volt az újoncozásra fordítani, mivel Bihar hátrányban volt: a rea eső
6.408 honvédből, még az egyharmadát sem mozgósították. Hodossy megszervezte az
55. Honvédzászlóaljat, amelyet Erdélybe küldtek.
Hodossy a nemzetőrség
szervezéséről is gondoskodott és december 15-én már 3.000 bihari nemzetőr volt
harctéri szolgálatban. Nagyvárad később még nyolc nemzetőr századot
állított fel.
A hadihelyzet kedvezőtlen alakulása miatt a Körös parti
városban is szükség volt óvintézkedésekre. Hodossy a Királyhágón végeztetett
erődítési munkálatokat, de előzőleg Váradot is próbálta védhetőbbé tenni. A
város melletti szőlőhegyek stratégiai pontjainál ágyúkat helyeztek el, az
erdélyi országutat két helyen is elsáncoltak, a már október 8-án átvett vár
árkait vízzel megtöltötték. A sáncolás 600 napszámossal 1848 november 16-án
vette kezdetét.
A nehéz pillanatokban szükség volt a jó szervezésre,
emiatt Kossuth Hodossyt 1848 november 20-án teljhatalmú kormánybiztossá nevezte
ki.
A szamosújvári csata elvesztése, majd Kolozsvár feladása után Bihar
megyének és Nagyváradnak a forradalom és szabadságharc alatti legnehezebb napjai
következtek. A városban az élelmezést nehezítette a 4. Huszárezred
tartalékszázadának az ide helyezése és főleg a Kolozsvárról ide menekült mintegy
3.000 lakos. Hodossy igyekezett elérni, hogy a fegyverképes menekülteket
utasítsák ki Nagyváradról és jelentkezzenek Szentpáli József erdélyi nemzetőr
őrnagy táborában.
Ebben a válságos helyzetben érkezett 1848 december
5-én Váradra Bem József, akit a kormány küldött. Bem annak ellenére, hogy
sietett tovább a frontra, a több intézkedés miatt a tervezettnél tovább maradt a
városban, két kiáltványt készíttetett, amelynek egyike biztosítja mindenki
számára a nemzeti és a vallási szabadságot s az egyenlőséget, a másik magyar és
román nyelven készült és szabályozta a tábor ellátását. Az idős katona
megjelenése reménykedéssel töltötte el az elkeseredett váradiakat. Másnap,
december 6-án a váradi polgárok fáklyás zenével köszöntötték, ahol Mezey Mihály
üdvözölte őt, mire Bem segédje által kijelentette: "hazánkért élni és halni
kész."
Bem december 7-én indult el Váradról a Csucsa melletti Feketetó
környéki táborozó sereghez. Innen készítette elő azt a győzelmi sorozatot, amely
által 1848 végén Várad megszabadult az invázió veszélyétől és a fokozott
élelmezési gondoktól.
Időközben 1848 december 19-én Kossuth Beöthy Ödönt
teljhatalmú főkormánybiztosnak nevezte ki Erdélyre s az ezzel szomszédos
megyékre.
1848 vége tehát Nagyvárad és Bihar megye számára kedvező
fordulattal zárult, azonban országosan a helyzet drámaian alakult. A következő
évben a harci események ugyan elkerülték a várost, mégis azt mondhatjuk, hogy
Várad főszerepet kapott a forradalom és szabadságharc
menetében.
Összefoglalva Nagyvárad szerepét 1848-ban és kiemelve a helyi
sajátosságokat, a következőket állapíthatjuk meg:
Nagyváradon a forradalom
békésen, a rend tiszteletben tartása mellett folyt le. Jellemző volt az
események élénk figyelemmel követése és az új intézkedésekre való fogékonyság.
Meghatározó volt az összefogás a közös hazafias célok elérése érdekében.
Nagyváradon és Biharban a forradalom élére kimagasló férfiak álltak,
megemlíthetjük itt elsősorban Beöthy Ödön, Hodossy Miklós, Lukács György,
Szacsvay Imre stb. nevét.
Kiemelhető a forradalomban és szabadságharcban való
tömeges részvétel és a bátor kiállás tömeges támogatottsága.
Tehát 1848-ban
Nagyvárad és Bihar egyike volt az ország azon városainak, illetve területeinek,
amelyek aktívan vettek részt az események menetében, jelentős áldozatokat
vállalva a nemes ügy győzelme érdekében.
_kat._p%C3%BCsp%C3%B6k.jpg)
Hallgassa meg!
.jpg)
