Oldalak

2013. augusztus 23., péntek

Intellektuálisabb évad lesz a Szigligeti Színházban

Nagyvárad- Csütörtök délben az intézmény székhelyén sajtótájékoztatót tartott a Szigligeti Színház vezetősége, melyen jelen volt Czvikker Katalin főigazgató és a három társulat művészeti igazgatója. 
Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy szándékosan egy úgymond intellektuálisabb programot állítottak össze az új évadra, mert véleményük szerint a színházi előadásoknak nem csupán szórakoztatniuk kell, hanem az értelmi feltöltődéshez, gazdagodáshoz is hozzá kell járulniuk, „meg kell mozgatniuk belülről valamit”.
Teljes cikk : erdon.ro 

A sajtótájékoztatón a menedzserigazgató elmondta:  az első évadhoz képest jelentős nézőszám növekedés volt az elmúlt évadban, egész pontosan 45 ezerről közel 79 ezerre nőtt a látogatók száma. A növekedés elsősorban a tájolásoknak köszönhető, azaz sok előadást játszott a társulat kisebb településeken. Jelentős növekedés volt a bérletek számában is – tette hozzá Czvikker Katalin.  Az elmúlt évadban 2744 bérlet kelt el, ebből 1623 diákbérlet és 1121 egyéni bérlet.
Teljes cikk : nagyvaradi-hirhatar.ro
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése