Oldalak

2013. augusztus 13., kedd

A székesegyház búcsúünnepe

Hétfőn, augusztus 12-én 18 órakor Ft. Pálos István kanonok, várad-szőllősi plébános, majd kedden, augusztus 13-án Ft. Egeli József, Szent Katalin telepi plébános mutat be szentmisét. Szűz Mária mennybevételének előestéjén 22 órától imával és énekléssel köszöntik Nagyasszonyunkat, szokás szerint a székesegyház előtt. A szerenádot a váradi rézfúvósok kísérik. Ezt követően gyertyás körmenet vezeti majd be a szentségimádást, amit éjfélkor egy szentmise követ, amelyet Ft. Pék Sándor, várad-újvárosi esperes plébános mutat be.

Augusztus 12-én 19 órától Ave Maria koncertet szervez a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség. Közreműködik a székesegyház kis kórusa Oláh Gabriella kántornő vezetésével.

A nagyváradi görög katolikus ferences kolostor búcsújának megünneplésére a hagyomány szerint ebben az évben is augusztus 14-én szervezik meg a Mária körmenetet, amely az egykori Olaszi temetőtől indul d.u. 17 órakor a római katolikus székesegyház felé. Itt, kb. 17.30 órakor, Fodor József pápai prelátus, általános helynök fogadja a zarándokokat. A körmenet a székesegyháztól a ferencesek templomába vezet vissza.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése