A történelmi Partium, tehát az a térképen megjelölhető zóna – az
egykori Bihar, Szatmár, Szilágy és Arad vármegyék területe –
hagyományosan a magyar művelődés és természetesen a magyar irodalom
bőven termő szülőföldjei közé tartozott, akárcsak Belső-Erdély, az
Alföld, a Dunántúl és a Felvidék. Történelmi sorsában és kulturális
szellemiségében egyféle „hidat” alkotott az Alföld (illetve a szűkebb
értelemben vett Magyarország) és a fejedelmi Erdély között. Valójában
irodalom-szociológiai és „szellemtörténeti” vizsgálatokat kellene
végezni annak érdekében, hogy a Partium kultúráját és lelkiségét,
pontosan leírhassuk és mintegy elkülönítsük a többi hagyományos magyar
régió művelődéstörténetétől, szellemiségétől – abban az értelemben,
ahogy a magyar kultúra, talán így mondanám, egyéniségét kutató
„klasszikus” irodalomtörténészek – Horváth Jánostól Szerb Antalig és
Halász Gábortól Keresztury Dezsőig – képet adtak erről a változatos és
összetett kulturális egyéniségről. Úgy vélem, hogy a Partium – és most
elsősorban Nagyváradra és Biharra gondolok – kulturális hagyományait és
szellemiségét mindenekelőtt az a „híd”-szerep határozta meg, amelyet ez a
régió a magyar kultúra többi tájegysége és otthona között alkotott. A
tájegység kultúráját és most mindenekelőtt Nagyvárad kultúrájára
gondolok, erős szálak fűzték össze mind a többi magyarországi (alföldi,
dunántúli, felvidéki) kultúrával, mind Erdély magyar kultúrájával. Még a
maga változatosságában is a nemzeti kultúra sokszínű egységét mutatta.
Van abban némi példázatosság, hogy Nagyvárad egyszerre volt a
katolikus és a protestáns nemzeti hagyomány letéteményese, egyaránt
nyitott volt a magyarországi és az erdélyi szellemiség (irodalom és
művészet) indításai előtt, őrizte a maga régi tradícióit, ugyanakkor,
hogy csak A Holnap fellépésére utaljak, szerepet vállalt a magyar
kulturális modernizációban. Mindezt olyan szép sikerrel, hogy a huszadik
század első két évtizedében – a magyar kultúra mozgalmas
újjászületésének időszakában – Nagyvárad Budapest mellett, alkalmanként,
ahogy ezt A Holnap körül gyülekező irodalmi megújulás vagy éppen a
váradi szecessziós építészet és művészet tanúsítja, a régi ország szinte
legfontosabb kulturális központja lett. Hasonló szerep jutott kisebb
mértékben Aradnak és jóval kisebb mértékben Szatmárnémetinek is.
Tovább a varad.ro-n '
A fotó forrása :cultura.hu
Pomogáts Béla irodalomtörténész, kritikus (Budapest, 1934). Részt vett
az 56-os forradalomban, rövid időre internálták. Több rangos folyóirat
szerkesztőbizottságának tagja. 1992 óta az Anyanyelvi Konferencia
elnöke, 2001-ig a Magyar Írószövetség elnöke. A 20. századi magyar
irodalommal, ezen belül a népi írók mozgalmával, az erdélyi és a nyugati
magyar irodalommal foglalkozik.Forrás : varad.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése