Oldalak

2013. június 2., vasárnap

Ifj. Rimanóczy Kálmán

ifj. Rimanóczy Kálmán (Nagyvárad, 1870. május 1.Bécs, 1912. június 11.) neves nagyváradi építész.Rimanóczy Kálmánnak, Kapolnay Iréntől két fia született: a később neves építésszé váló Kálmán és Béla. Az 1870. május 1-jén született Kálmán apja nyomdokain haladt. Elemi és Középiskoláit Nagyváradon végezte. Budapesten szerzett építőmesteri oklevelet 1894-ben. A diploma megszerzése után előbb Budapesten dolgozott Ziegler egyetemi tanár irodájában, majd Nagyváradon édesapja munkatársa lett.
Ifjabb Rimanóczy Kálmán első jelentős nagyváradi munkája a Pénzügyi Igazgatóság épületének tervezése és kivitelezése volt 1900-ban. A „városalapító” munkát, amit apja elkezdett, folytatta. Jelentős váradi alkotásai mellett, a mai Magyarország területén is több maradandó alkotást tervezett. "ifj. Rimanóczy Kálmán hirneve túllépett Nagyvárad határain. Ő építette fel Debrecenben a Takarékpénztár palotáját és többfelé vidéki kastélyokat. Ám legkedvesebbje a Miramare szálló volt. (Horvátország-Crikvenica) Nagy Márton egykori leirása szerint e csodapalota óriási függőerkéllyel, étteremmel, kávéházzal és csodaszép tengeri kilátással, valóban káprázatos lehetett."
Rövid tevékenysége alatt rendkívül sokat dolgozott, sok családi ház mellett számtalan nagyváradi középületet, öt vidéki kastélyt (feketebátori Lovassy-kastély, gyantéi Tisza István-kastély, pusztaszilasi Bölönyi-kastély, nagyszénási Károlyi-kastély, dobaji Schwartz-kastély), valamint szállodát, kórházat, templomokat tervezett és kivitelezett. "Kevert stíluselemekkel, de a korszellem meghatározta, igen kifinomult izléssel dolgozott" 
Ifj. Rimanóczy Kálmán fiatalon, 42 éves korában halt meg egy Bécs melletti szanatóriumban. A nagyváradi olaszi sírkertben temették el, amit azonban később feldúltak. "1982-84 között Tempfli József apátplébános (majd római katolikus megyés püspök ) a Barátok temploma kriptájában helyezte el a Rimanóczy család földi maradványait, akárcsak több más jeles személyiségét."  
Művei
  • Nagyvárad.Katolikus Kör épülete (Szilágyi Dezső u.5.) 1895.
  • Nagyvárad.Pénzügyi Igazgatósági Palota. (Fő utca 35).1899-1900
  • Nagyvárad.Ideg és elmegyógyintézet.1902-1904
  • Nagyvárad.Városháza.1901-1903 (tervezés és kivitelezés)
  • Nagyvárad.Elmegyógyintézet (Korház utca). 1902-1903
  • Nagyvárad Komlós-ház 1903
  • Nagyvárad Berettyó Vízszabályozási és Ármentesítő Társulat székháza.Pályázat,két alternativa.(Magyar pályázatok 1904/6)
  • Nagyvárad.Rimanóczy ház.1903 (később ortodox püspökség)
  • Nagyvárad.Barátok temploma (átalakítások) 1903-1905
  • Nagyvárad.Görög-katolikus Püsöki Palota.1905
  • Nagyvárad.Várnai villa.1905
  • Nagyvárad.Moskovits palota. (Fő utca 15).1904-1905
  • Nagyvárad.Id.Rimanóczy Kálmán palotája. (Fő utca Széchenyi téri bejárójának sarkánál). 1905
  • Nagyvárad.Központi Takarékpénztár.Pályázat I.díj 1906 és kivitel 1907. (Magyar Pályázatok 1906/2).
  • Nagyvárad.Tüdőszűrő Intézet (Bunyitay liget). 1906
  • Nagyvárad.Központi Takarékpénztár (Bémer tér 4). 1907. bővítés: 1912.
  • Debreceni Első Takarékpénztár palotája.1908-1910.
  • Horvátország, Crikvenica. Miramare szálló 1908 körül.  (19-20. oldal)
  • Nagyvárad.Ügyvédi Kamara.1908-1909.
  • Nagyvárad Darvassy Palota 1910 (Strada Republici 75) 
  • Nagyvárad.Okányi-Schwartz villa 1912
  • Nagyvárad.Bölöny féle ház (Szniszló utca 5). 1912
  • Máramarossziget.Elmegyógyintézet.
  • Nagyvárad.Csendőrségi iskola kivitelezése.1911-1913
  • Nagyvárad.Apolló-palota.1912-1914.(Halála után munkatársa-Krausze Tivadar fejezte be)
Forrás : hu.wikipedia.org 

Ifj. Rimanóczy Kálmán (1870. április 30. – 1912. július 12.) Nagyvárad jeles műépítésze, jó ideig a törvényhatósági képviselő-testület tagjaként is tevékenykedett. A tehetséges műépítésznek nagy szerepe volt a korszerű Nagyvárad arculatának kialakításában. Akárcsak édesapja, ő is a város közismert, köztiszteletben álló polgára volt. Rövidre szabott élete során, alig több mint két évtizedes munkássága alatt sok épület tervét elkészítette, vállalkozóként részt vett a saját és mások terveinek megvalósításában.Tovább a epa.oszk.hu-n 

A Nagyvárad arculatát meghatározó Rimanóczyak - apa és fia munkásságát, patrióta elkötelezettségét mutatja be a film. Alkotók: Tényi István - rendező Szathmáry Ilona - forgatókönyvíró Tényi István - forgatókönyvíró Bucsek Tibor - operatőr Marossy Géza - operatőr Mohi Sándor - operatőr
Közreműködők
  1. Banner Géza (narrátor)
  2. Marossy Géza (operatőr)
  3. Tényi István (rendező)
  4. Tényi István (forgatókönyvíró)
  5. Szalay Béla (gyártásvezető)
  6. Szathmáry Ilona (forgatókönyvíró)
  7. Szathmáry Ilona (riporter)  

Az építész Rimanóczyak Nagyváradon - videó a Duna TV-ben 

Egy perces videó a kereso.nava.hu-n nézhető meg.


Barátok temploma kriptájában a Rimanóczy emléktábla.
Nagyváradi Moskovits Palota.1905
Rimanóczy palota. Ma. Ortodox püspökség 1905
Ügyvédi Kamara épülete 1909
Apolló Palota 1912-1914 (Krausze Tivadar fejezte be)
Pénzügyi Igazgatósági Palota 1899-1900. jelenleg kórház
 Nagyvárad Városháza 1901-1903
Nagyváradi Görögkatolikus Puspökség. Szt. László (Unirii)téren 1905
Teljes album megnézhető a picasaweb.google.com-on ' 




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése