A gázvilágítás bevezetése Nagyváradra

 

A 19. század elején a mai Nagyvárad területén levő városokban éjjelente tökéletes sötétség honolt, csak a Hold világított – amikor világított –, ugyanis egyetlen lámpatest sem volt a városban. Ahogy Lakos Lajos, a város egykori levéltárosa feljegyezte: „A koromsötétséget egy-egy kis homály csak akkor törte meg imitt-amott, ha egyik vagy másik civisünk az esteli vagy éjjeli órákban valamely mulhatatlanul és sürgősen végezendő dolga miatt hazulról távozni volt kénytelen. Ily esetekben ugyanis, hogy az éjjel járó jószándékú polgár, a rossz gondolatokkal foglalkozó tolvajoktól megkülönböztethető legyen, 12 egész schein krajcár büntetés terhe alatt lámpással kellett hogy járjon az utcán. […] Így voltunk éjjelenként évszázadokon át sötétségben, mígnem az 1803. évben városunk egyik világlátott vezéralakja, Gróf Rhédey Lajos lámpások felállítását projektálta, melyek azután a magistrátus opiniója folytán fel is állíttattak. Hogy hány ilyen lámpást alkalmaztak akkoron: azt nem tudjuk, mivel azonban igen sok pohár eltörött, évente 500–600 mécsesre volt szükség.
Városunk megfelelőbb világítása az 1852. évben vette kezdetét, midőn a városháza [akkor még a Sas fogadó épületében – szerző. megj.] előtt és a főbb helyeken 25 rendszeres lámpát állítottak fel, melyek azonban elégtelennek bizonyulván, azok számát a következő évben szaporítják.”1
A kiegyezés után a városi közgyűlés elhatározta, bizottságot állít össze, hogy tárgyalásokat kezdeményezzen a városi gázvilágítás érdekében.2 Bizottság ide, bizottság oda, teltek az évek, az évtizedek, de nemigen történt előrelépés a közvilágítás korszerűsítése terén, mígnem 1870-ben egyezséget kötnek a Haldenby Keyworth J. R. angol céggel a légszeszvilágítás bevezetésére.3 Természetesen gázvilágításról volt szó, a légszesz a világítógáz helytelen elnevezése, amit a korabeli sajtó is gyakran használt.
Az előbbiek ismeretében még türelmetlenebben lettek a város lakói – de az újságírók is – a gyenge közvilágítás miatt, és egyre gyakrabban bírálták a pislákoló petróleumlámpákat.
A továbbiakban főleg a Nagyvárad napilap cikkeiből idézzük a gázgyár építésére vonatkozó szerződés megkezdésétől a gyár és a csőhálózat kiépítésén át egészen az első gázlámpa meggyújtásáig terjedő, várakozással teli időszakot.
„Megbízható forrásból értesülünk, hogy szigorú kötelességévé tétetett a lámpagyújtóknak, ha a kalendáriumban holdvilág van, és a Holdnak mindannak dacára tetszik elő nem bújni, hogy a lámpákat ezentúl mindenhol meggyújtsák.”

Tovább a varad.ro-n ' 

A cikk szerzője Péter I. Zoltán

Péter I. Zoltán Podmaniczky-díjas helytörténész, újságíró (Nagyvárad, 1949). 1991–2009 között a Bihari Napló munkatársa. A Budapesti Műszaki Egyetem műemlékvédő szakmérnöki karán tanult. 1992-től számos helytörténeti és irodalomtörténeti könyve jelent meg.Forrás : varad.ro