Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2017. november 2., csütörtök

November elsején mintegy 3.000-en voltak a Rulikowski temetőben

A fotót Szilágyi Lóránd készítette. Forrás :ebihoreanul.ro

Friss statisztikai adatok szerint a nagyváradi Rulikowski temetőben november elsején mintegy háromezren voltak. Teodor Vaida menedzser szerint minden évben csökken a temetőbe látogatók száma. Szerinte a temető alkalmazottjai mindent megtesznek a váradiakért. A gyertyagyújtásnak meg van a saját hagyománya nálunk is. A lap megpróbálja jól bemutatni a helyzetet a temetőben. A menedzser szerint kisebb viráglopások is voltak ebben az évben is.

Miért jönnek kevesebben? Talán azért, mert meghalnak akik rendszeresen járnak a temetőben. Van olyan helyzet is, hogy azért nem tudnak eljönni, mert messze élnek Váradtól.Elsején nagyon kegyes volt a természet hozzánk, mert jó idő volt egy kis gyenge széllel. Vaida úr azt is elmondta, hogy sokan az ünnep előtt mentek a temetőbe, mert nem akarnak tolongani. Beszélhetünk kihalt családokról, akiknek a sírjai megvannak, de mivel senki nem látogatja ,illetve nem fizetnek, már egy idegen fekszik a helyén.

Vannak családok akiknek a hozzátartozóik különböző városokban pihennek. Nehéz eleget tenniük, mert nagy távolságot kell megtenni ahhoz, hogy mindenhová eljussanak.Egyre kevesebben ünneplik meg a Halottak napját. Sok keresztény elvilágiasodott, és nem tesznek erőfeszítést a hagyományok ápolásáért. Sokak számára nem ünnep a Halottak napja.

3.000 látogató sok vagy kevés? Nézőpont kérdése.Az biztos, a halottak napja ünnepe még egy ideig fennmarad. Nagyváradon két temetőbe lehet temetkezni, az egyik a Rulikowski, a másik a Püspöki temető. Egyre többen vesznek sírhelyet a püspöki temetőben,mely nagyon nagy lett. Mi lesz ha ezek a temetők betelnek? Kell majd egy új temető. De ez legyen a következő nemzedék gondja.

Az ősi kelta szokás tovább él keresztényi köntösben. Bármilyen szemszögből nézzük is, temetés még egy meghatározatlan ideig lesz, mely azt jelenti, szükség lesz új temetőkre. Természetes dolog, hogy tiszteljük az elhunytakat, mely azzal jár, hogy gondoskodunk a sírhelyekről, még ha nem is Halottak napján tesszük is.Vihetünk virágot a sírokra bármikor. Ne essünk kétségbe, mert a feltámadásba vetett hitünk reményt ad, hogy fogunk találkozni a szeretteinkkel. Hol? A földön és az égben. Sokan nem hisznek a feltámadásban, mert nem tapasztalták.

November másodikán is szép napunk van. Ez azt jelenti, hogy ma is sokan fognak kimenni a temetőbe, mely azt jelenti, hogy tovább növelik a váradiak a temetőbe látogatók számát.


Cikk : ebihoreanul.ro 

Válogatás a fotókból 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 
Fotók : Szilágyi Lóránd.Forrás : ebihoreanul.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése