Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2016. június 10., péntek

Néppárt: nem sikerült az áttörés

Néppárt: nem sikerült az áttörés 
 "A vasárnapi urnazárás utáni eredményvárón a hangulat bizakodásból csalódottságba váltott át az Erdélyi Magyar Néppártnál, mely sem a váradi, sem a megyei tanácsba nem jutott be."- írja az erdon.ro.

Nézze Tőkés László arcát ' Mindent beleadtak és semmi sem lett belőle. Mi az oka?Csomortányi István ezt mondta : "Összességében véve azt látjuk, hogy egyrészt a magyar szavazók elég nagy arányban távol maradtak az urnáktól, másrészt pedig úgy becsüljük, hogy meglehetősen nagy az átszavazók aránya, tehát olyan körzetekben is, ahol lehet tudni, hogy mekkora  a magyarok aránya, korántsem sikerül a két magyar szervezet egyikének sem elérni ezt az arányt, amiből az követkleztethető le, hogy Nagyváradon nagy valószínűséggel a mostani  polgármester, illetve az ő pártjának az irányába mennek át a magyar szavazatok. Komolyabb elemzést igényel, hogy mi történt Váradon, de az tény, hogy ez az állapot hosszú távon nem tartható.”
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése