Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2016. január 17., vasárnap

Az idei év városfejlesztési tervei

Ilie Bolojan nagyváradi polgármester 
Ilie Bolojan nagyváradi polgármester 

"Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere ismertette azokat a városfejlesztési projekteket, amelyeket az idei évben fejeznek be, illetve fognak elkezdeni. " - írja Pap István.


"Nagyvárad polgármestere elöljáróban két részre osztotta a fejlesztési projekteket: vannak olyanok, melyeknek a megvalósítása lényegében csak az önkormányzaton múlik, illetve vannak olyanok, amelyeknek a megvalósítása a kormány ügykörébe tartozik. A város saját projektjei közül a legjelentősebb az új, gázturbinás hőerőmű felépítése és üzembe állítása. Bolojan bejelentette, hogy befejeződött az új erőmű csatlakoztatása a Transgex gázvezetékéhez, ezt követően immár szerződést lehet kötni egy gázszolgáltató céggel. A polgármester hozzátette, hogy január végén elkezdődik az egyik forró vizes kazán tesztelése, február közepén a másik forró vizes kazánt helyezik tesztüzemmódba, márciusban pedig a hő visszanyerő turbina is beindul. „Márcis elején átállunk az új hőerőműre, ezt követően nem lesz már környezetszennyezés, és a hőszolgáltatással sem lesz probléma” – fogalmazott a polgármester.
Saját projektek
A nagyváradi önkormányzat kompetenciájába tartózó projektek között emelte ki Bolojan a továbbiakban az akvapark építését. Erről a projektről a napokban részletesen írtunk, ezért ezúttal csak azt ismételjük meg, hogy a tervek szerint május elején nyílik meg a publikum előtt a létesítmény. Az idei év nagy projektje a Ceyrat utcai lakópark építésének a megkezdése. Bolojan emlékeztetett arra, hogy hat parcellára osztották a területet, melyeket kettesével bocsátottak árverésre azzal a kikötéssel, hogy egy cég maximum egy parcellapárt nyerhet meg. Két cég már elnyert négy parcellát, ahol építkezhet. Bolojan elmondása szerint a helyi tanács érvényteleníteni fogja az említett kikötést, hogy ha más nem, akkor a már két nyertes közül az egyik cég pályázhasson a fennmaradó két parcellára. Bolojan reményei szerint az építkezések már ezév őszén elkezdődhetnek, és négy éven át tartanak majd, a város a következő évben építené ki ott a közműhálózatot és az utakat. A polgármester megemlítette, hogy júniusig befejeződik egy park kialakítása a Meiului utca és a Pece patak közötti, 5,5 hektárnyi telken, ugyanakkor márciusban kezdődik, és az év végéig befejeződik a Körös áruház előtti terecske felújítása, illetve a gyalogos sétány kiépítése és kiszélesítése mintegy két méterrel a Körös áruháztól egészen a korzó mostani végéig. Bolojan bejelentette, hogy az idén gyalogos aluljáró épül a Püspöki út és Oncsa lakótelep között a Secarei utca közelében. Hozzátette, hogy a város átvenne abban a lakónegyedben egy, a Mezőgazdasági Minisztérium tulajdonában lévő telket, ahol parkot alakítana ki, a Román Államvasutaktól pedig az ottani sportpályát venné át az önkormányzat, amelyet felújítana.
Belváros
A továbbiakban Ilie Bolojan elmondta, hogy tavasszal elkészül a Fekete Sas palota és a Poynár ház felújítása, ugyanakkor az idén elkészül a Stern palota, a Fő utcai Moskovits palota és a Fő utca 11. szám alatti ingatlan homlokzatfelújítása, míg az Apollo palota felújítási munkálatai tavasszal elkezdődnek. Az idén írják ki a közbeszerzési eljárást az Adorján ház és a filharmónia székhelyének homlokzatfelújtási munkálataira. Ebben az évben a történelmi belvárosban és a főbb útvonalakon az összes kábelt leviszik a föld alá, és a központban a betonoszlopokat díszvillanyoszlopokra cserélik ki.  Kérdésre válaszolva Ilie Bolojan elmondta, hogy nyáron befejeződik a Szent László híd felújítása, és legkésőbb jövő év végére elkészül a Kossuth (Independentei) utcai parkolóház, illetve talán még az idén elkezdődhet a Bémer tér felújítása. A Zöldfa (Alecsandri) utca korzóvá átalakításával kapcsolatban elmondta, hogy egyeztetések folynak az utcában lévő vendéglátóipari egységek tulajdonosaival, bérlőivel arról, hogy az önkormányzat elvégezze az utca felújítását, valamint a szükséges közművesítési munkálatokat, míg utóbbiak felújítják az épületük homlokzatait. A város különböző kedvezményeket biztosítana ezekre a munkálatokra, ugyanis azt szeretné elérni, hogy az utca- és a homlokzatfelújítási munkálatok párhuzamosan haladjanak. Bolojan hozzátette, ez azért is fontos lenne, mert a homlokzat felújításokat egységes szemlélet szerint kell majd elvégezni. A polgármester bejelentette azt is, hogy tervezik a Sebes-Körös bal partjának rendbetételét a Szent László hídtól a Decebal hídig, és a Szent László híd északi hídfőjénél is felépülhet a vendéglátóipari egység. Bolojan hozzátette, hogy a három utóbbi munkálat közül az egyik még az idén el fog kezdődni.
Aszfaltozás
Az idén várhatóan huszonhét utcát fognak leaszfaltozni a városban, jelentette be az elöljáró: huszat Őssi lakónegyedben, négyet Velencén és hármat Szőllősön, ugyanakkor az Európa lakóparkban is leöntik az utolsó aszfaltréteget. Az idén leaszfaltozandó utcák a következők: Clopoțeilor, Copacilor, Cărașului, Ecaterina Varga, Govorei, Măgurei, Oltețului, Pelinului, Sălciei, Sirenei, Verii, Argeșului, Buzăului, C-tin Mille, Gh. Țițeica, Vasile Pârvan, Ciocăriliei, Fluturilor, Liliacului, Coriolan Hora, Dealului, Cântărețului, Drumul Hotarului, Pionerilor, Francisc Hubic, Rómer Floris, Daliei.
Ipari parkok
Az idén építik meg a bekötőutat a volt tank gyakorlótéren lévő ipari parkhoz, valamint a víz- és csatornahálózatot építik ki ugyanott, és megkezdik ipari csarnokok építését is, lévén hogy már van a városnak bérleti szerződése cégekkel ilyen létesítmény igénybe vételére, mondta Bolojan, hozzátéve, hogy az Eurobusiness 1 ipari parkban az ott dolgozó mintegy ötezer dolgozó igényeinek kielégítésére egy szolgáltató központot építenek, amelyben óvoda, vendéglátóipari egységek, bankszolgáltatás, fitness terem stb. lesz. Jelentős projekt a szakmunkásképző iskola fejlesztése, illetve a biharpüspöki intermodális központ építése is komoly beruházás. Bolojan elmondta, hogy februárban vagy márciusban nyújtják be a pályázatot, és remélhetőleg nyáron el is kezdődhetnek a munkálatok ott.
Kormányprojektek
A kormány hatáskörébe tartozó projektek között említette meg Bolojan az ANL- tömbházak építését. A jelenlegi elképzelések szerint az Aradi út végén épül hat lépcsőháznyi ANL-tömbház. Az Országos Beruházási Vállalat (CNI) már jóváhagyta az új váradi sportcsarnok építését. Ha megépül a sportcsarnok, akkor az Állami Egyetem közelében szükséges lesz egy felüljáró építésére is a körgyűrű felett – tette hozzá Bolojan. Uniós finanszírozással épülne meg a Nagyváradot a leendő észak-erdélyi autópályához csatlakoztató autóút. Ennek a munkálatnak a közbeszerzési eljárását az idén bonyolítják le, a munkálat jövő tavasszal kezdődhetne el. Egy másik nagyszabású projekt a vasúthálózat elektromossá tétele, ehhez azonban arra lenne szükség, hogy a Román Államvasutak (CFR) mihamarabb összeállítsa a szükséges dokumentációt – jegyezte meg Bolojan, aki végezetül bejelentette, hogy az önkormáyzat tárgyalásokat folytat az Országos Ásványkincshatósággal a püspökfürdői természetvédelmi területet kezelésének átvételéről."
Forrás : erdon.ro 

Román nyelven :

Proiecte prioritare pentru administrația locală în anul 2016


 
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése