Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2015. június 20., szombat

Várat hódítanak a Szent László Napokkal - Teljes program

Várat hódítanak a Szent László Napokkal 
Idén először a váradi várban szervezik meg a Szent László Napokat június 25–28. között. A négy nap során műfajban változatos zenészek váltják egymást a várudvarban felállított színpadon és az alternatív helyszíneken, de sok más programmal is várják az érdeklődőket.
Előrendezvények
Június 20., szombat
10.00 Tisztítsuk meg Szent László városát! Gyülekező a Szent László téren.
10.00 Virágos Nagyváradért! Virágültetés Lorántffy Zsuzsanna, Bethlen Gábor és József Attila szobránál. Gyülekező a Szent László téren.
Június 21., vasárnap
9.00–13.00 Gyalogtúra Biharról Váradra – Várköltöztető szerepjáték. A túra történelmi szakértője Csorba Mihály történelem tanár. Gyülekező a bihari Földvárban.
Június 22., hétfő
18.00 Cey-Bert Róbert Gyula: Koppány, a fény harcosa. Az Ősök és hősök könyvtrilógia harmadik kötetének bemutatója. Helyszín: Góbé csárda.
Június 23., kedd
10.00 Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Biciklitúra Biharkeresztesre.
Június 24., szerda
18.00 Nagyvárad versus Greenwich – Ütő Gusztáv képzőművész performansza. Helyszín: Várudvar.
18.30 A (váradi) vár délköre – avagy csillagászati földrajz a XV. Században. Meghívott: Csukás Mátyás, az Erdélyi Magyar Csillagászati Egyesület tudományos titkára. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
20.00 Meglepetésprogram a Moszkva Kávézóban. Helyszín: Moszkva Kávézó.
szentlaszlo2
Június 25., csütörtök
17.30 A nagyváradi Szent László-szobor megkoszorúzása. Közreműködik: Heinczinger Mika, a Misztrál együttes alapító és aktív tagja (Szent László-énekek). Helyszín: A római katolikus püspöki palota kertje.
18.15 Fonalba szőtt álmok – Gazdáné Olosz Ella textilművész emlékkiállítása. Helyszín: Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme.
19.00 Ünnepélyes megnyitó. Köszöntő beszédek. A Fonó Zenekar Vadbarokk című koncertje. Helyszín: Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházának díszterme.
20.00 Meglepetésprogram a Moszkva Kávézóban. Helyszín: Moszkva Kávézó.
22.30 Közönségtalálkozó és ráadás a Fonó Zenekarral. Helyszín: Bodega (Arany János utca 7.).
szentlaszlo3
Június 26., péntek
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjászegyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar, Bethlen-bástya.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00 Találkozó a Szent László-szobrot a Szent László térre! csoport kezdeményezőivel. Beszélgetés a csoport további terveiről, a kezdeményezés folytatásának lehetőségeiről. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
10.00–13.00 Gyermekprogramok Bihar megyei kézművesek vezetésével: gyékényfonás, kosárfonás, mézeskalács-készítés, fadíszítés, nemezelés, rovásírás-tanulás; Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
13.00 A Székelyföldi Legendárium kiadványainak bemutatója, a Likaskő legendája – rajzfilmvetítés. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. A nagyváradi Szent László-herma és az egyházmegye kincseinek megtekintése. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00 Halkan felsír a tárogató – Vesztergám Miklós tárogatóművész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
16.00 Hollóének Hungarica Régizene Együttes. Helyszín: Körös áruház előtti tér, Holnaposok szoborcsoport.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
17.00 Toró T. Tibor: „Két pogány közt egy hazáért” – könyvbemutató. A szerzővel beszélget: Molnár Gusztáv egyetemi oktató. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
17.15 Hollóének Hungarica Régizene Együttes. Helyszín: Várudvar.
18.00 Antik kézműves ruhák szemléje – Hampel Katalin ruhabemutatója. Közreműködik Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművész, énekes. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
19.00 Borkóstoló – Breitenbach Pince, Tokaj. Bemutatja: Kiss János borász. Közreműködik: Kátai Zoltán Tinódi-díjas énekmondó, népzenész. Helyszín: Királyfia-terem.
19.15 Loyal-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
21.00 Hobo és bandája koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
21.00 Éjszakai labdarúgás – Szent László-kupa. Helyszín: Sportiskola.
23.00 „Csillagom, csillagom…” – Éjszaka Várad felett. Távcsöves égkémlelés. Helyszín: Bethlen-bástya.
szentlaszlo4
Június 27., szombat
09.00–15.00 Magyar ízek kóstolója – Össznépi örömfőzés. Közreműködik: Kátai Zoltán Tinódi-díjas énekmondó, népzenész. Helyszín: Várudvar.
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar, Bethlen-bástya.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00–12.00 Elszármazottak találkozója – A mi Nagyváradunk. Meghívottak: Dr. Kiss András és Szabó József (Ódzsa) rendező. Moderátor: Boros Zoltán. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
10.00–13.00 Gyermekprogramok. Kézműves-foglalkozások a Nádudvari Népi Kézműves Szakiskola vezetésével: nemezkészítés, bőrművesség, fazekasság, szövés, fafaragás, népi gyermekjátékok.
Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
10.00–20.00 Népgyógyászati sátor. Ingyenes masszázs, csontkovácsolás, inazás a berettyóújfalui MAG – Magyar Népi Gyógyászati közösség képviselőinek jóvoltából. Helyszín: Nagyváradi Vár.
10.30–19.00 Kerekítő baba-mama pihenősátor – 0–3 éves korosztálynak. 10.30–11.30 óra között Kerekítő bábos torna foglalkozás. Helyszín: Nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
11.00 Ződ posztó: Berecz András ének- és mesemondó előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
11.00–16.00 A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra. Helyszín: Várudvar.
12.00 Solymászbemutató – Kisteleki Gergely hivatásos solymász vezetésével. Helyszín: Várudvar.
13.00 Bábelőadás – Keljfeljancsi Komédiás Kompánia: Vitéz László és az elátkozott malom. Helyszín: Várudvar.
12.00 Attila szekere a Szajna partján. Boros Zoltán, B. Nagy Veronika és Sánta Ádám dokumentumfilmje Román Viktor (1937–1995) szobrászról. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem. Meghívottak: B. Nagy Veronika, Jakobovits Márta.
15.00 Historikus tánc – Freész Katalin. Harlekin Gamba Consort (Budapest). Megidézzük a reneszánsz udvarházak/paloták tánccal és zenével teli mulatságait. Körtáncok a XVI. századból, 1–99 éves korig. Helyszín: Várudvar.
15.00 Ázsiai gyökereink nyomában. Sipos Lilla kulturális antropológus előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. A nagyváradi Szent László-herma és az egyházmegye kincseinek megtekintése. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
16.00 Mint a felhők közt a Hajnalcsillag – László király keresztútjárása. Jobbágyi Zsolt kutató előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
17.00 Tiberius Quartet – Komolyzenei koncert. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
17.30–18.30 Kerekítő bábos torna – foglalkozás 0-3 éves korosztálynak. Helyszín: Kerekítő baba-mama pihenősátor, Nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
18.00 Ereklyébe foglalt ereklye: Szent László győri hermája – Székely Zoltán művészettörténész, a Hansági Múzeum igazgatójának előadása; Szent László király újabb hermája. Kísérletek a Szent László ikonográfia megújítására – Lakatos Attila történész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
19.00 Kézműves sörök kóstolója. Bemutatja: Vásárhelyi István, a Sörbúvár blog sörszakértője. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
19.00 Operettissimo – válogatás nóta, operett, musical. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
21.00 Hooligans-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
 Június 28., vasárnap
10.00 Honfoglalás kori jurta-, viselet- és fegyverbemutató. Bemutatja a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület. Helyszín: Várudvar, Jurta.
10.00 Íjászat a Karosi Turul Hagyományőrző Íjász Egyesület vezetésével. Helyszín: Várudvar.
10.00–11.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
10.00–13.00 Mesesarok Szent László korából: kézműves-foglalkozások a Partiumi Keresztény Egyetem Tanárképző Intézetének tanárai és diákjai vezetésével; Székelyföldi Legendárium; Vizsolyi nyomda – az Iparművészeti Múzeum segítségével megépített, korhű (XVI.–XVII. század) nyomdagép (papírmerítés, betűszedés, ólombetű-öntés, nyomtatás). Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–13.00 Klikk! – kreatív foglalkozás gyerekeknek: vizuális kommunikáció játékos művészettörténettel. Helyszín: Várudvar, Gyermek-kuckó.
10.00–20.00 Hagyományok kézről kézre – Kézművesvásár. Helyszín: Várudvar.
10.30–19.00 Kerekítő baba-mama pihenősátor – 0–3 éves korosztálynak.
10.30–11.30 óra között kerekítő bábos torna foglalkozás. Helyszín: nagyváradi Vár, Csonka-bástya.
11.00–16.00 A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) információs sátra Helyszín: Várudvar.
12.00 Szellemi örökségünk: a jelképek és a szimbólumok világa – Kósa Klára kerámiaművész előadása. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
14.00 Könyvbemutatók: Dr. Kiss András: Egy váradi orvos visszaemlékezései Magyarországon; Dr. Szilágyi Ferenc, Zakota Zoltán: Partium – társadalom, területfejlesztés. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
15.00–17.00 Városnézés. Gyülekező a vár bejáratánál.
15.00–18.00 Az Erdélyi Magyar Filmszövetség bemutatkozása. Meghívottak: Lakatos Róbert-Árpád és Maksay Ágnes, a szövetség igazgatótanácsának tagjai. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem. Az előadás alatt rövidfilmeket, illetve részleteket vetítünk a tagok hosszabb filmjeiből. A bemutatkozást beszélgetés és tagtoborzás követi.
16.00 Színház az egész világ! – Beszélgetés Csíky Ibolya és Hajdú Géza színművészekkel. Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
16.00–17.00 A nagyváradi vár felfedezése (magyar és román nyelvű vezetéssel). A várat bemutatja Pápay Zoltán és Noane Dumitru. Gyülekező a vár bejáratánál.
17.00 Ghymes-koncert: Bennünk van a kutyavér. Helyszín: Nagyváradi Vár, Nyári Színház.
18.00 Várad középkori székesegyháza – Mihálka Nándor régész
Szent László király koponyamaradványának multidiszciplináris vizsgálata. Meghívottak: Dr. Patonay Lajos PhD arc- és állcsontsebész, anatómus, laborvezető (Semmelweis Egyetem); Dr.habil. Pálfi György PhD, antropológus, tanszékvezető egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem). Helyszín: Nagyváradi Vár, Bethlen-terem.
19.00 Borkóstoló – Dula Bence, Eger. Helyszín: Nagyváradi Vár, Királyfia-terem.
21.00 Zorán-koncert. Helyszín: Várudvar, nagyszínpad.
Forrás : erdon.ro 
Bővebb információ : szentlaszlonapok.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése