Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2015. június 21., vasárnap

Sikeres Nótagála a színházban

 

Teltháznyi nótakedvelő és több ismert énekes részvételével tartottak sikeres nótaestet múlt szombaton a nagyváradi Szigligeti Színház nagytermében, Nóta és Operettgála címmel.

Az eseményt a meghívott zenekar, valamint a világhírű prímása nyitotta meg két közismert virtuóz magyar művel. A közönséget ezek után Kiss Lívia nagyváradi énekes köszöntötte, aki az est folyamán a konferanszié szerepét is betöltötte. Természetesen maga is előadott pár magyar nótát.
A műsor első felében minden soron következő fellépőről megosztott pár érdekes tudnivalót. Az est második részére azt kell mondjuk, hogy követve az első műsorrész sikerét, dinamikusan haladt a siker felé.
Nagyváradi énekesek (Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda) kezdték és fejezték be a közel három és fél órás nóta és operettcsokorban elhangzottakat.
Az est folyamán ismert nótaénekesek léptek fel több országból nagy sikerrel a nagyváradi közönség elé a helyi énekesek mellett (Magyarországról, Szlovákiából, Újvidékről, valamint Erdélyből), úgymint: Máté Ottilia, Balogh Imre, Pék László, Simon Zsóka, Vállay Éva, Balázs Anikó, Szitás Ida, Nádasdi László, Szabó Eszter, Drágán Lajos, Tűri Antal.
Megtudhattuk, hogy különböző rangos állami elismeréseket és temérdek rádió- és televíziófelvételt tudhatnak maguknak a fellépők.
A nótaénekeseket a világhírű magyarországi 100 Tagú Cigányzenekar tagjaiból álló ifj. Berki László prímás és négytagú zenekara kísérték az est folyamán kitűnően és magas művészi színvonalon.
Közismert dallamok
A magyar nótákat felvonultató gála mellett több ismert operettdallam is felcsendült. A közismert nóták nótacsokrokba voltak szedve, egyéni és páros nótázásban voltak jellemzőek az est keretén belül. A nosztalgiázás sokak szemébe csalt könnyeket, és énekeltek a teremben összegyűlt előadókkal. Közel minden fellépőt vastapssal köszöntött és ugyanúgy engedett le a közönség a színpadról, az előadás teljes ideje alatt.
A résztvevők véleménye szerint az eddigiek közül a legjobban sikerült nótaest volt a múlt szombati előadás, amelyet elsősorban a kiváló hangulat jellemzett. Kevésszer adatik meg egy előadónak, hogy elismerésként állva tapsolják meg mind egyénileg, mind csoportosan is. A gála végén percekig tartó álló vastapssal köszönte meg a közönség a zenei utazást a „dallamok szárnyán” – mint ami az esemény alcíme is volt.
Az esemény ötlete és az előadókkal való kapcsolattartás Bertalan Katának és Kovács Gézának köszönhető, valamint a szervezést igénylő logisztika és kivitelezés Thurzó Zoltán nagyváradi zongoraművésznek és Kócza Erikának az érdeme.
Forrás : Bihari Napló/ pressdisplay.com


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése