Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. július 16., szerda

Újabb híd épülhet a Körösön

Újabb híd épülhet a Körösön 
Úgy tűnik, visszavonulót fújt Ilie Bolojan polgármester abban a jogvitában, amit a Prefektúrával folytat parkolási ügyben. Szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta ez a legjobb megoldás. 
Kerülőút
Az elöljáró azt is bejelentette: az önkormányzat a várost elkerülő utat akar létesíteni egy 7,5 kilométeres szakaszon, mely összekötné a körgyűrűnél a Szentandrás felé vezető utat a Borsi úti elágazással. A hatástanulmányról a következő tanácsülésen szavaznak, a dokumentum elkészítése becslések szerint körülbelül 60 ezer euróba kerülne. A Várad közigazgatási területére vonatkozó részt a helyi költségvetésből, a Szentandráshoz és Borshoz tartozó részt pedig a Metropolisz Övezet büdzséjéből finanszíroznák. A beruházás kivitelezése 25 millió eurót emésztene fel (két felüljárót építenének, valamint egy új, négysávos Körös-hídat az ipari park magasságában), ezért a Szektoriális Operatív Program közlekedési tengelye keretében pályáznának. Amennyiben minden gördülékenyen halad, a munkálatoknak a jövő év folyamán kezdenének neki, és legkésőbb 2017 elejéig befejeznék, annál is inkább, hogy a napokban Románia és Magyarország szakminisztériuma megegyezett abban, hogy 2017 végéig összekötik a két állam autópályáit, ez az országút pedig a Debrecen- Nagyvárad- Kolozsvár vonalon biztosítaná a közlekedést.
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése