Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. július 11., péntek

Majdnem kész a templom

Kilencven százalékban elkészültek a nagyvárad-csillagvárosi református templom felújításával – mondta el lapunknak Vincze Zoltán, a gyülekezet lelkésze. Az építkezést 2011 őszén kezdték el, amikor egy olyan egyházi központot álmodtak meg, amely megfelel a mai kor követelményeinek. Ezt megelőzően a csillagvárosiaknak mindössze egy imaházuk volt, torony nélkül, tulajdonképpen egy egyszerű lakóház volt átalakítva istentiszteleti célokra.
Majdnem (2)
„Éreztük, hogy a gyülekezetünkben zajló számtalan program nem tud kibontakozni a szűkös körülmények miatt. Az épület pedig amúgy is száz éves elmúlt már, úgyhogy megérett a felújításra” – nyilatkozta a lelkész. „A mai korban nem elég csak az istentiszteleti életre koncentrálni, hanem az egyháznak meg kell mutatkoznia a társadalomban is, ezért olyan helyiségeket alakítottunk ki, amik elsősorban a fiatalokkal való foglalkozást szolgálják, ugyanakkor az idősgondozásra is nagy hangsúlyt fektetünk” – tette hozzá. A gyülekezetnek van egy civil szervezete is, a Csillagváros Alapítvány, amely az idősek házigondozása mellett nyugdíjas csoportoknak napközi programokat is szervez. Ennek céljaiban is sokat segít majd, ha teljesen elkészül a közösségi épület.
Majdnem (1)
Az utóbbi három évben az előző épület kibővült egy nagy gyülekezeti teremmel, hozzá tartozó konyhahelyiséggel, felépült két vendégszoba fürdőszobával együtt, emellett elkészült egy irodahelyiség is a Csillagváros Alapítvány számára. Hátra van még a tetőtér beépítése, amely szintén hasznos lesz majd olyan alkalmakkor, mint például az idei bibliahét, amikor több távoli árvaházból érkezett gyermekeket is vendégül láttak.
Majdnem (3)
„Még sok kiadásunk lesz, mert a bútorok és a berendezések hiányoznak. Ez is egy nagy feladatot ró ránk a jövőben, de így is hálásak vagyunk Istennek, hogy egy ekkora építkezést ilyen gyorsan meg tudtunk valósítani” – hangsúlyozta Vincze Zoltán, aki elmondta, hogy reményei szerint az építkezést még az idén befejezik. Ez azonban az anyagi lehetőségeiktől is függ, amit az adományok és az egyházkerületii támogatás mellett pályázati pénzekből igyekeznek kiegészíteni. „Külön dicséret illeti a gyülekezetet, amely erőn felül adakozott az utóbbi három évben” – tette hozzá a lelkész.
Forrás : reggeliujsag.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése