Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. június 25., szerda

Könyv egy elfeledett győzelemről

Vasárnap este szépszámú közönség jelenlétében mutatták be Cey-Bert Róbert Gyula író legújabb könyvét, A pozsonyi csata  – Hadiparancs: „Irtsátok ki a magyarokat” című kötetet, a nagyváradi Góbé csárdában. Az egybegyűlteket és a szerzőt Pápay Zoltán köszöntötte, majd Püski István, a kötet kiadója vezette fel a bemutatót. Mint elhangzott, a kisebb megszakításokkal 1939 óta működő kiadónak célja, hogy olyan könyveket publikáljon, amelyek „a magyarság lelkét emelik”. Ezen alapelvek mentén jelentették meg már Cey-Bert Róbert Gyula számos írását, köztük a vasárnap bemutatott könyvet is, amely egy történelmi trilógia második részét képezi. A trilógia első kötete Attiláról szólt, és mint a kiadó elmondta, az utolsó kötet Koppánnyal foglalkozik majd.
konyv 1
Cey-Bert Róbert Gyula egy székelyföldi körútról érkezett a váradi eseményre. Legújabb könyvét előzőleg Erdély számos egyéb pontján, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Csíksomlyón is bemutatták. Váradi prezentációja keretében mesélt a 907. évben július 4-én és 5-én lezajlott pozsonyi csatáról, amelyben Árpád seregei legyőzték a magyarság elpusztítására küldött, többszörös túlerőben levő keresztes hadsereget. A szerző ugyanakkor beszélt a csata egyházpolitikai előzményeiről is, valamint azokról az okokról, amelyek miatt a hatalmas győzelem nem szerepel a korabeli magyar krónikákban, és amelyek miatt a mai köztudatban sem él.
Forrás : reggeliujsag.ro

Térkép

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése