Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. május 29., csütörtök

Épületfelújítás egyházi beleegyezéssel

Épületfelújítás egyházi beleegyezéssel 
A nagyváradi római katolikus püspökség belegyezett abba, hogy a Bihar Megyei Tanács felújítsa az egykori váradi pénzügyi palotát, annak ellenére, hogy az épület miatt perben állnak a felek. 
Mind a nagyváradi római katolikus püspökség, mind pedig a Bihar Megyei Tanács igényt tart az egykori váradi pénzügyi palota épületére, ezért a két intézmény per pénzügyi palotáben áll egymással, és lényegében ugyanez a helyzet a váradi filharmónia esetében is. A perek évek óta tartanak, és feltehetőleg még évekig eltartanak, de mindeközben mindkét épület, de különösen a volt pénzügyi palota, majd poliklinika állaga rohamosan romlik. Ilie Bolojan Nagyvárad polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy mire befejeződnek a perek, addigra teljesen tönkremennének az épületek, ezért sürgősen lépni kell. Bolojan elárulta, hogy volt egy szóbeli megegyezés a váradi önkormányzat és a megyei tanács, illetve a római katolikus püspökség között, melynek értelmében a megyei tanács elkezdi a két épület felújítását, és amennyiben a pert végül az egyház nyeri meg, akkor a megyei tanács addig használhatja az általa felújított épületet, amíg le nem amortizálódik a felújítás költsége. Bolojan elmondta azt is, hogy Böcskei László püspök már tavaly novemberben beleegyezett ebbe a megoldásba, de azóta sajnos semmilyen előrehaladás nem történt az ügyben. A napokban ismét volt egy szóbeli megegyezés a felek között, csakhogy ezt a megegyezést egy írásos megegyezés, illetve a munkálatok elkezdése kell kövesse. Bolojan hozzátette, hogy két módon lehet megvalósítani a tervet: vagy úgy, hogy a megyei tanács a saját költségvetéséből újítja fel az épületet, vagy pedig a megyei tanács a munkálatok idejére a helyi önkormányzat kezelésébe adja át az ingatlant, és így a költségek is megoszlanak, és a megye a helyi önkormányzatoknak kiutalt összegek egy részét tudná erre a célra fordítani.

Felújítás

A nagyváradi önkormányzat tervbe vette kilenc belvárosi műemléképület – a két Moskovits palota, a két Adorján ház, a Poynár ház, A Stern palota, az Apolló palota, a volt Rimanóczy szálló, a Parc Hotel – homlokzatának felújítását. Bolojan bejelentette, hogy hamarosan megkezdik az Apolló palota és a Stern palota homlokzatának felújítását annak ellenére, hogy egyik ingatlan esetében sem szerezték meg az összes tulajdonos beleegyezését. A polgármester leszögezte, hogy nem lehet tovább várni ezeknek a műemléképületeknek a felújításával, mivel már nagyon rossz állapotban vannak, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a felújítási munkálatok elvégzése után jelzáloggal terhelik meg azoknak a tulajdonrészét, akik nem egyeztek bele a felújításba, és nem vesznek részt a város által felajánlott homlokzatfelújítási programban. Bolojan aláhúzta, hogy ha másképp nem megy, akkor az ingatlanrész eladásával fogja visszaszerezni a város a homlokzatfelújításra fordított költségeket. A felsorolt műemléképületek mellett felújításra szólítja fel a polgármester a Vitéz (Decebal) utcai tömbházak lakótársulását, illetve a Kolozsvári út és az Averescu út között, a Baross/Dacia híd közelében lévő tömbház lakótársulását, hogy kezdjék el a tömbházuk homlokzatának a felújítását. Újságírói kérdésre válaszolva Ilie Bolojan elmondta, hogy a Sas-palotában vendéglátóipari egységet üzemeltetők nyomása ellenére az épület passzázsának felújítási munkálatait mihamarabb megkezdik, és nem várják meg, amíg befejeződik a labdarúgó világbajnokság.
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése