Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 14., hétfő

Vándorok és útépítők vagyunk az életben

Vándorok és útépítők vagyunk az életben 
A virágvasárnapi jelenet mindig időszerű, az Úr most is küldi az övéit, hogy készítsék elő Krisztus bevonulását az emberek életébe – hangsúlyozta főpapi szentmiséjében Böcskei László váradi megyés püspök, amelyet tegnap délelőtt mutatott be a Székesegyházban. 
A keresztény világ tegnap a virágvasárnapot ünnepelte, mellyel kezdetét vette a nagyhét, amikor Krisztus szenvedésére és kereszthalálára emlékezünk. Az Exc. Böcskei László megyés püspök által a váradi Székesegyházban bemutatott ünnepélyes szentmise az elmúlt évek szokásának megfelelően a Püspöki Palota előtt barkaszenteléssel kezdődött, majd ezek megáldása után a főpásztor az asszisztenciával, illetve a hívekkel együtt a verőfényes napsütésben körmenetben indult a Bazilikába. Ugyanakkor a szentmise keretében elhangzott Urunk szenvedéstörténete Szent Máté evangéliuma szerint, közreműködött a főtemplom Ének- és zenekara Kristófi János orgonista-karnagy vezényletével.
Teljes cikk : erdon.ro 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése