Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 30., szerda

Minden kérdésben egyetértettek a megyei tanácsosok

Minden kérdésben egyetértettek 
Egyhangúan szavaztak mind a huszonnyolc napirendi pont tekintetében a megyei tanácsosok a keddi ülésén. A legtöbb tervezet különleges buszjáratok engedélyezésére vonatkozott. 
Változott a Bihar megyei Gyermekvédelmi Bizottság összetétele. Amint a keddi ülésen egyhangúan megszavazták, dr. Simona Cheregi gyermekorvos helyére, aki kérte, hogy helyettesítsék, a Bihar megyei Közegészségügyi Hatóság javaslata alapján dr. Miculschi Gabriela gyermekorvost választották meg, ezentúl tehát ő képviseli a közegészségügyi hatóságot a bizottságban.

Elírás történt

Egy korábbi hiba kijavításáról is szavaztak a tanácsosok. A március 31-i 35. sz. határozatban jóváhagyták a Helyi Tanács és a Bihar Megyei Tanács közötti együttműködési egyezményt az új légi járatok bevezetését illetően. Ebben egy hiba is szerepelt, ugyanis úgy tüntették fel, hogy a Helyi Tanács a város költségvetéséből a járatok üzemeltetőinek térítésként nyújtott összeg 30%-át vállalja fel, holott a felek ezt megelőzően 20%-ban állapodtak meg. A Nagyváradi Polgármesteri Hivatal egy kérvényben igényelte, hogy térjenek erre vissza, s az egyezményben az az arány szerepeljen, amiben korábban megegyeztek. Ionel Avrigeanu PD-L párti tanácsos megkérdezte, hogy ki hibázott és mekkora bírságot fog kapni. Cornel Popa megyei tanácsi elnök azt válaszolta: örül, hogy Avrigeanu annyira szívén viseli a megyei tanács alkalmazottainak sorsát és nem azért lép fel, hogy csökkenjen a fizetésük, annál is inkább, mivel csak egy elírás történt, melynek semmilyen jogi következménye nem volt. „De mégis, ki hibázott?” – kérdezte ismét Avrigeanu – de nem kapott érdembeli választ. A tanácsosok a hiba kijavítását is egyhangúan szavazták meg.

Megerősítették

Ezt követően egy korábbi határozatot erősítettek meg szavazatukkal a tanácsosok. Amint a hivatalos indoklásból kitűnik, az Otgabi Impex Kft. panaszt fogalmazott meg, mivel a cég szerint jogtalanul ítéltek oda bizonyos útvonal-licenceket a Scorţe Trans Com Kft.-nek. A helyzet kivizsgálása nyomán a tanács nem adott helyet a panasznak és a licenc odaítéléséről szóló korábbi határozat megerősítését szavazták meg.
Az elkövetkezendőkben speciális buszjáratok létesítéséhez adták beleegyezésüket a tanácsosok. Főleg olyan járatokról van szó, amelyek különféle helységekből a borsi Celestica Kft., az élesdi Melania New Kft., illetve a váradi Yellow Stone Company Kft. felé biztosítják a szállítást.
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése