Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 30., szerda

Lesz hídépítés és magánkórház

Lesz hídépítés és magánkórház 
A magyar tanácsosok ellenkezése ellenére a nagyváradi helyi tanács elfogadta mind a Szilvás híd munkálatainak befejezésére, mind pedig egy magánkórház építésére vonatkozó határozattervezetet. 

A nagyváradi helyi tanács keddi ülésének elején letette az esküt Kis Gábor, akik a tanács RMDSZ-frakcióvezetőjének, az államtitkárrá kinevezett Pásztor Sándornak a helyét foglalta el a testületben. Kis Gábor azoknak a bizottságoknak a tagja is lett egyben, amelyekben Pásztor Sándor képviselte az RMDSZ-t. A frakcióvezető Ritli László Csongor lett. Az új felállású RMDSZ több előterjesztett napirendi ponttal nem értett egyet. Így kifogást emelt az ellen, hogy a város közvetlen tárgyalást kíván folytatni a Szilvásban épülő Körös-híd korábbi kivitelezőjével, a Construcții Bihor céggel. A napirendi pont vitáján Ritli László Csongor azt javasolta, hogy írjanak ki közbeszerzési eljárást a még fennmaradó munkálatokra, Huszár István tanácsos pedig azt javasolta, hogy vegyék le a napirendről a javaslatot, és előbb kérjék ki az Országos Közbeszerzés-Felügyelet (ANRMAP) álláspontját ebben a kérdésben. A tanács mindkét felvetést elutasította, és eredeti formájában szavazta meg az előterjesztést, azaz az önkormányzat a korábbi kivitelezővel kezd tárgyalásokba a munkálat folytatásáról. Ilie Bolojan polgármester a napirendi pont vitáján kijelentette, hogy az Őssit Rogériusszal összekötő Szováta híd közbeszerzési eljárása során megállapított tarifák képezik majd a tárgyalás alapját, és amennyiben nem sikerül hasonló kivitelezési árban megállapodni a Construcții Bihor céggel, akkor közbeszerzésre bocsátják a munkálatot. A tanácsülés után Ritli László Csongor kérdéseinkre válaszolva kifejtette, hogy az önkormányzat adminisztratív szempontokat vesz figyelembe, amikor közvetlen tárgyalást kíván folytatni egy kivitelezővel, holott a törvény értelmében csak abban az esetben lehet élni ezzel a lehetőséggel, ha más kivitelező nem lenne képes elvégezni az adott munkálatot. „Ebben az esetben viszont nem lehet azt mondani, hogy ezt a munkálatot csak egyetlen cég tudná elvégezni” – fogalmazott Ritli, hozzátéve, hogy éppen ezért az Országos Közbeszerzés-Felügyelet (ANRMAP) is valószínűleg negatívan bírálta volna el ezt a kérdést. Ritli felhívt a figyelmet arra, hogy mivel a határozatot az eredetileg előterjesztett formában fogadta el a tanács, ezért megvan a veszélye annak, hogy végül kiderül, hogy ez az eljárás mégsem felel meg a törvényeknek, és más közbeszerzési eljárást kell majd alkalmazni, ami további időkiesést jelenthet.

Piaci árak

Ugyancsak tartózkodott az RMDSZ a magánkórház építésére vonatkozó határozat-tervezet szavazásánál is, mert a tanács elutasította Huszár Istvánnak azt a javaslatát, miszerint nem kellene ágyakat fenntartani a Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának az elkészült egészségügyi létesítményben, hanem a versenytárgyalás egyik feltételéül kellene szabni azt, hogy az a cég nyerje el az építési jogot, amelyik a legolcsóbban kínálja majd az egészségügyi szolgáltatást. Ilie Bolojan polgármester azzal érvelve utasította el ezt a felvetést, hogy a leendő üzemeltetőnek amúgy is piaci áron kell majd kínálnia szolgáltatásait, mert egyébként senki nem fogja igénybe venni azokat, ezért nem szükséges, hogy az önkormányzat beleszóljon az alkalmazandó díjszabásokba. A tervezetet végül az eredetileg beterjesztett formában szavazta meg a tanács, az RMDSZ tartózkodása, és a demokrata-liberális frakció ellenszavazatai mellett. A határozat értelmében a város tízezer négyzetméternyi telket ajánl fel a Ceyrat utcán egy vállalkozásnak vagy nem kormányzati szervezetnek, hogy ott egy főként időseket gondozó központot építsen fel és működtessen.
Forrás : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése