Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2014. április 29., kedd

Dukrét Géza : A bihari turizmus története

A bihari turistákat elsősorban a Bihari-havasok vonzották. De a hegység legelső megismerői és kutatói a tudomány emberei voltak. Az első értekezést Nedeczky írta 1774-ben német nyelven, Tárnaki Mihály tanár fordította magyarra 1814-ben. Később, a 19. században, egymás után jelentek meg értekezések különböző barlangokról, az akkori idők kutatóinak tollából, ami azt is jelzi, hogy megkezdődött ennek a területnek gyalogszerrel való bejárása. Ezért már úgy is tekinthetünk rájuk, mint a Bihari-havasok első turistáira, még akkor is, ha tudományos célt követtek. Nedeczky után osztrákok és szebeni szászok járták a hegyeket, értekezéseik német nyelven jelentek meg: Bielz, Hauer 1852-ben, Miller 1856-ban, Szatmári 1861-ben, Themák 1872-ben, Orthmaier 1873-ban.
Az akkori idők legjelentősebb kutatója Adolf Schmiedl, a budai királyi József Politechnikum földrajz-, turisztika-, történelemprofesszora volt. 1858 és 1861 között, a Bihar expedition keretében járta be a havasokat és írta meg Das Bihargebierge című könyvét, s ez 1863-ban jelent meg. Schmiedl Bihart a Monarchia részének vagy inkább Ausztriához tartozónak tekintette. Térkép hiányában helyi lakosok, pásztorok vezették, így leírásai néha pontatlanok.
Dr. Koch Antal az oncsászai csontbarlangot írta le, ahol 1886-ban Primics György végezte az első ásatásokat és a barlangi medve ép csontvázát találta meg. Az Igric-barlangban Petényi Salamon, Kovács János, Kovács Gyula és gróf Korniss bukkantak ősállatcsontokra 1850-ben.
K. Nagy Sándor, aki később az Erdélyi Kárpát Egyesület választmányi tagja lett, 1883 és 1888 között három kötetben írja meg az első magyar nyelvű bihari útikalauzt, Biharország címen.
1888-ban megalakult a Bihari Kárpát Egyesület (BKE). Az alakuló gyűlés pontos dátumát nem ismerjük, csupán az 1889. július 27-i közgyűlésről van adatunk. Az egyesület Belényes és vidéke címen turistakalauz megjelentetését határozta el, a lap szerkesztői Hegyesi Márton és Sípos Orbán voltak.
1890-ben a Magyar Orvosok és Természet Vizsgálók Váradon tartották vándorgyűlésüket, s ennek megrendezését a Bihari Kárpát Egyesületre bízták. Ebből az alkalomból egy újabb turistakalauzt jelentettek meg, Élesd és vidéke címen, ugyancsak Hegyesi Márton szerkesztésében.
1891. május 11-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE). A Turisták Lapja 1892. május–júniusi számából tudjuk, hogy a Bihari Kárpát Egyesület május 1-jén tartotta évi közgyűlését, báró Déry József elnökletével. Sípos Orbán alelnök évi jelentésében sokoldalú tevékenységről számolt be.
A Turisták Lapjának 1892. júliusi száma arról ad hírt, hogy a Bihari Kárpát Egyesület vezetősége hajlik a Magyar Turista Egyesületbe való beolvadásra, mert ez nagyobb támogatást biztosítana a bihari turizmus fejlesztéséhez. A Magyar Turista Egyesülettel együtt augusztus 13-ra közös kirándulást terveztek, s ennek végén közös közgyűlésen mondták volna ki az egyesülést. De az országos kolerajárvány miatt a kirándulás és a közgyűlés elmaradt. Ezután megerősödött az az új irányzat, hogy a BKE szövetkezzen az EKE-vel, s ezt indokolttá tette a közös munkaterület.
De az egyesülés dolgában uralkodó nézeteltérések miatt ez a csatlakozás is elmaradt. Ezután az egyesület be is szünteti tevékenységét. Erről ír 1896-ban a Nagyvárad, s ezt a cikket az Erdély 8. száma is átvette: „Évekkel ezelőtt Biharországban alakult egy turista egyesület Bihari Kárpátok Egyesülete néven, mely az alakulása utáni pár évben rendezett nagyszerű kirándulásokat, de azóta – éveken keresztül – létezésének legkisebb jelét sem adja.”
Teljes cikk : varad.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése