Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. szeptember 7., szombat

Megújuló passzázs és palota - Bicikliút Berettyóújfaluig

Felújítják a Madách passzázst és a Sas-palota eddig fel nem újított részét – többek között ezek szerepelnek a nagyváradi önkormányzat közeljövőben megvalósítandó tervei között. 
 A nagyváradi önkormányzat számos tervéről számolt be tegnapi sajtótájékoztatóján Ilie Boljan Nagyvárad polgármestere. Az elöljáró elmondta, hogy a Berettyóújfaluig vezető bicikliút kiépítésére vonatkozó projektben a városnak sikerült megspórolnia közel 350 ezer eurót. Ezt a pénzt – a budapesti illetékes hatóság jóváhagyásával – más Váradon létesítendő bicikliutakra fordítják majd. Bolojan elmondta, hogy ebből a pénzből 5,7 kilométernyi utat lehet majd építeni jövő augusztusig. Ennek a beruházásnak a keretében kötik majd össze a Sebes-Körös és a Pece parton már kiépült, vagy kiépülőfélben lévő kerékpárutakat. A polgármester bejelentette továbbá, hogy Szentmárton községtől átveszik a Püspökfürdőig kiépítendő bicikliút műszaki-gazdasági tervét, és a váradi önkormányzat keres finanszírozást erre a beruházásra is.
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése