Janus Pannonius

Janus Pannonius (Csezmiczei János vagy Cesinge János, neve magyar fordításban Janus - János / Pannonius - Magyarországi) (Csezmice, 1434. augusztus 29. – Medvevár, 1472. március 27.) pécsi püspök, az első név szerint ismert magyar(-horvát) költő és humanista, aki egyes feltevések szerint: Csezmiczei János (Ivan Česmički) néven született. Mátyás király korában élt, latin nyelven írt. Habár Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol anyjának Vitéz Borbálának testvére Vitéz János volt a püspök, aki nagybátyja és védnöke volt, Mátyás nevelője, a magyar humanizmus megteremtője, aki nemcsak az egyház első embere volt, hanem az egész magyarországi politika irányítója is.
Janus Pannonius nevét Európa-szerte ismerték. Költészetének anyaga, nyelve és hangulata az olasz humanizmus talajából nőtt ki. Verseinek világképe a humanizmus szellemében alakult ki. Költészetében a vallásos eszmék helyett megjelenik Magyarországon, s azonnal európai színvonalon a reneszánsz gondolkodás és életérzés. Nagyra értékeli a földi életet, a békét, a kultúrát, a természetet és a költői halhatatlanságot.
 1454-ben Padovában jogi tanulmányokba kezdett. A kánonjogot négy év alatt, meglepő gyorsasággal végezte el. Tanulmányai befejeztével itáliai útra indult. 1454-1455 telét Magyarországon töltötte, amikor váradi őrkanonok volt, és ekkor születtek meg első pannóniai tárgyú elégiái.

A Búcsú Váradtól (Abiens valere iubet sanctos reges, Waradini; 1458) című vers egy elégiko-óda, Pannonius egyik legnagyobb műve.

„	…Nehéz romok sem roppantottak össze, Mikor vad lángok perzselték a várat s a füstfelhőtől elborult az égbolt, Fel hát az útra, társaim, siessünk! S te is, lovas király, rőt vértezetben, Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen, Kinek márványövezte síri szobrát Kiverte egykor gyöngyöző verejték, Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk: Fel hát az útra, társaim, siessünk!	”
– Janus Pannonius: Búcsú Váradtól (részlet,Berczeli Anzelm Károly fordítása)

A humanista világszemléletű ember értékrendjét fejezi ki azzal, hogy mitől fáj a legjobban elszakadnia: „válogatott könyvek szépségein elgyönyörödni”, „csacsogó csermely partján heverészni”, „kéklő égbolt”, „kristálypatakok, zöldbe borult ligetek”. Jól érezhető a reneszánsz ember életigenlése – a földi létet már nem siralomvölgyként jeleníti meg. A vers indulásában Janus szomorú, hogy el kell hagynia Váradot, de boldog is egyben, hiszen új vidék várja, és új ismereteket szerezhet. Ezek az ambivalens érzések. Az első versszakkal csak a refrén áll szemben, a depressziósság után egy kényszeredett felkiáltás; dinamikus igék jellemzik, alliteráció („viam voremus”) teszik monotonná. Majd megismerhetjük a Várad környéki téli tájat, csodálatosan ötvözve a reneszánsz elemeket az ember hétköznapi érzéseivel. A refrén később a fokozás szerepét is betölti. A vers hangulata átcsap nosztalgiázásba, azaz az előbbi jövő időből a múltba csöppenünk. Érzelmi keretet épít fel a félelemre és a szorongásra. Mivel tüdőbeteg, rossz lesz neki itt hagyni a jó kis fürdőket, hiszen az út igencsak megviseli az ember tüdejét télidején. Mivel igazán reneszánsz, itáliai műveltségű ember, rossz lesz itt hagyni a könyvtárakat. Továbbá már nem Istenhez imádkozik, hanem (ahogy a reneszánsz ember teszi) egy személyiséghez: Szent Lászlóhoz. Ezek tehát mind szimbólumok: fürdő = az egészség alapérték, könyvtár = poeta doctus, aranyba vont királyok = művészet, lovag király = egyéniség. Majd az utolsó versszak, beleképzelve magunkat a költő helyzetébe az indulás, ahogy megindul a szekér, és egyre távolodik Várad…
Forrás : hu.wikipedia.org


BÚCSÚ VÁRADTÓL
A végtelen mezőket hó takarja
S a zöld berekre is, hol lomb virított,
Most téli zuzmarás lepel borul rá.
A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
A mély tavak fölött is jég feszül már,
S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
S rugdossa tán a holt hullámok élét;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
(Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
Ha bíboros vizén a lusta tónak
Zefir szaladgál s fölborzolja bőrét,
Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
Források is; nem terjeng kénszagú köd
Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
A timsós víz, mely csöndesen patakzik
S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Isten veled, te híres ritka könyvtár,
Hol ráakadtam annyi régi műre,
Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
S innét a szűzi múzsák sem sietnek
Kasztáliának erdejébe vissza,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
Nehéz romok sem roppantottak össze,
Mikor vad lángok perzselték a várat
S a füstfelhőtől elborult az égbolt,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
S te is lovas király, rőt vértezetben,
Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
Kinek márványövezte síri szobrát
Kiverte egykor gyönyörű verejték,
Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Forrás : mek.oszk.hu

Janus Pannonius összes munkái : mek.oszk.hu

Búcsú Váradtól

Janus 1451-ben írta, mikor Magyarországról visszautazott Itáliába. Ez az első, magyar földön született humanista remekmű. Könnyed és természetes, hiszen valódi élmény áll mögötte. Az egész verset áthatják az ellentétes érzések:

-         az öröm, hogy utazhat Janus és a  fájdalom, hogy ott kell hagyni a hazai tájat;

-         a bizakodás ( a szán repülése reményt kelt ) és a szorongás, a félelem a téli úttól;

-         a zárt kompozíció egységes, nyugodt érzése és a lírai én zaklatott, türelmetlen lelkiállapota.

Forrás : dunakanyar.net 

Horvátországban született, de Nagyváradon tanult, ahol Vitéz János püspök volt. Nagyvárad már Vitéz János idejében is kulturális központ, ott tanulnak a Hunyadi fiak - László és Mátyás - is. A diák Jánosban már ez időben gyanítható a tudós költő. S merthogy a Hunyadiaknak szükségük van jól képzett értelmiségre, nem lehetetlenség Nagyváradról egyenest Itáliába jutni, hogy a tehetséges ifjú Hunyadi költségen tovább tanuljon. Így indul el a már költőnek bizonyult ifjú ember a Kőröspartról a Duna felé úgy, hogy egyenest továbbmenjen a nagy hírű itáliai iskolákba.

Forrás : mek.iif.hu

 A-digitália földjén 

Ez a honlap annak a Janusnak állít emléket, akinek életműve mindmáig közvetíti az általa teremtett (és inspirált) értékeket, aki emberként esendő, diákként életvidám, minden szellemi és világias örömre nyitott volt, és aki költőként máig érvényes értékekről, gondolatokról beszélt.

Forrás : januspannonius.hu 

 A Pécsett, 2009. június 5-én bemutatott, Kustár Ágnes által készített arcrekonstrukció

Forrás : januspannonius.hu 

Talán hazatérése időszakához, 1458-hoz, talán egy korábbi, 1455-ös hazalátogatásához köthető a Búcsú Váradtól. Ez a vers, amely jellemző módon csak az új kritikai kiadásban került vissza az epigrammák közé, sokféleképpen olvasható. Úgy is tekinthetünk rá, mint a könyvtár, a kultúra biztonságából a tél világába készülő ember dilemmájára – ekkor a modern elégia egyik előfutáraként értékelhetjük. Úgy is érthetjük – s talán ekkor járunk közelebb az eredeti szándékhoz –, hogy a költő ebben a versben az antik hagyományt mindenestől kiforgatja azzal, hogy az északi tájat nem mint a borzalmak honát mutatja be, hanem olyan tájként dicsőíti, amely nem nélkülözi a Múzsák és Apollón pártfogását, s amelyben még a tél is izgalmas, útra csábító lehetőséget jelent.

Forrás : januspannonius.hu