Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2013. augusztus 27., kedd

Regionális mentőszolgálatok lesznek

Közvita tárgyát képezi az a tervezet, amely regionalizálná a megyei mentőszolgálatokat. Ennek különböző aspektusairól dr. Hadrian Borceát kérdeztük, aki részt vett a kidolgozásában. 
A tervezet szerint a negyven megyei mentőszolgálat hét regionális mentőszolgálattá csoportosulna. A Bihar, Szatmár, Máramaros, Beszterce-Naszód és Szilágy megyei mentőszolgálatok megszűnnének és a Kolozs megyei központú Észak-Nyugati Regionális Mentőszolgálat részévé válnának. Hasonlóképpen alakulna meg a központi, a nyugati, a dél-nyugati, a déli, a dél-keleti és az észak-keleti regionális mentőközpont, s ezek mellett továbbra is működne a Bukarest-Ilfov mentőszolgálat, melyet kísérleti jelleggel alakítottak meg a két helység mentőszolgálatának összevonása által, 2009-ben.
Dr. Hadrian Borcea, a megyei kórház sürgősségi fogadóosztályának, valamint a megyei SMURD-nak a vezetője az egészségügyi minisztérium sürgősségi bizottságának tagjaként maga is részt vett a tervezet kidolgozásában. Kérdésünkre elmondta: egyértelműen hasznosnak találja a regionalizálást, annál is inkább, mivel a SMURD már évek óta így működik és bebizonyosodott, hogy ez a szervezési mód a legcélravezetőbb. A regionális koordinálás egyszerűbb és hatékonyabb, lényegesen lerövidül a kiszállási idő a megyeszéli településekre. A Bihar megyei SMURD például gyakran száll ki Szatmár, illetve Fehér megyébe, Aranyoslepusra (Arieșeni), nagyon sok értékes időt nyernek így.
Nem egyértelmű, hogy lesznek-e leépítések Bihar megyében az átszervezés nyomán, válaszolt dr. Hadrian Borcea kérdésünkre, ez a posztok centralizálása nyomán dől majd el. Az viszont tény, hogy kevesebb adminisztratív jellegű állásra lesz szükség és például nem lesz külön menedzser és orvosi igazgató, csupán egy megyei koordinátor. A változásokat pedig főleg a megyeszéli páciensek érzik majd, mert az ő esetükben lényegesen lerövidül a kiszállási idő.
A regionális mentőszolgálatokat továbbra is az állam fogja finanszírozni, az egészségügyi minisztérium költségvetésén keresztül, de lehetőség lesz adományok és szponzori támogatások elfogadására is. A tervezetet szeptember 22-ig bocsátották közvitára.
Teljes cikk : erdon.ro

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése