Dajka Margit

Dajka vagy Dayka Margit (Nagyvárad, 1907. október 13. – Budapest, 1986. május 25.) Kossuth-díjas magyar színművésznő.
Már kilenc éves korában szerepelt színpadon szülővárosában. Kamasz lányként Kolozsváron Hetényi Dömény Elemér színiiskolájában tanulta a mesterséget. Tizenöt évesen szerződtette a nagyváradi színház. 1924-ben kapta első felnőttszerződését Kolozsvárott.

Születése, kisgyermekkora (1907–1914)

Dayka Margit 1907. október 13-án született Magyarországon, Nagyváradon. Édesanyja, Elek Veronika paraszti család sarja, édesapja, Dajka János viszont kisnemesi családé. A leendő házasfelek a családi emlékezet szerint lakodalomban ismerkedtek meg, de a házasság a sűrű gyermekáldás kivételével (Elek Veronika 13 gyermeket szült) nem bizonyult áldottnak. Dajka János a Nagyváradi Színház balettmestere volt, hamar kiderült, hogy nem bírja a családfő felelősségével járó kötöttségeket, a család alig látta.

„Elmondhatom, hogy szinte apa nélkül nőttünk fel. Gyerekkori benyomásaim végletességéhez ez is hozzátartozik, hogy apám éppen ellentéte volt anyámnak. Igen jóképű, elegáns, széptevéshez szokott ember volt, vonzódtak hozzá a nők, hamar hozzá kellett szoknunk, hogy csak hébe-hóba jár haza, s mint valami előkelő idegen szemléli tulajdon gyerekeinek siserehadát. Mégsem tudtam neheztelni rá. Érdekes jelenségnek tartottam a maga módján. Elhivatott művészléleknek. Rokonszenvesen csapongó bohémnak. Milyen szépen hegedült és cimbalmozott. És hogy táncolt. Ez volt a mestersége is: tánctanár, előkelőbben mondva balettmester. Ismerte mindenki Nagyváradon.”

– Dayka

A gyerekek gondja így mindenestül az anyára maradt. Dayka a visszaemlékezéseiben mindazáltal úgy emlékszik, hogy édesanyjából sem hiányzott a művészi kreativitás, még ilyen körülmények között sem:

„Minden gond, baj, keserűség egyedül anyám nyakába szakadt. Azt ne higgyék azonban, hogy az anyámban nem lakozott művészi ihletettség. Gyönyörű népmesei fantáziája volt, miközben esténként sikált, csutakolt minket, véget nem érő, »folytatásos« meséket talált ki, csakhogy ellenkezés nélkül tűrjük a tortúrát. Anyám meséi még ma is sokszor eszembe jutnak, örömömben, bánatomban végigkísérik az életem.”

– Dayka

A Bémer téri rikkancs (1914–1916)

	„A kislány áll a téren, és bebámul a kávéházba. […] Ó, de tud figyelni! Karikára nyitott szemekkel, befér a pupillájába ez az egész fura kis világ. Figyel, és az ajka szinte hangtalanul mormolja az újságok neveit. […] Rezzen a hangra, és lódul pár lépést. És fogy az újság.”
	– Tokaji György: Rikkancslány volt a Bémer téren

Dajka életének ezt a szakaszát saját nyilatkozataiból ismerjük, többek között például Tokaji Györgynek az 1947-ben írott Rikkancslány volt a Bémer téren (alcíme: Dajka Margit életregénye) című cikkéből, melynek hangvételéről monográfusa, Antal Gábor írja: „dráma és giccs”. Dajkának mindenesetre ez volt az első „foglalkozása”, egyben első határozott emléke: az első világháború idején – hétévesen – rikkancskodnia kellett a nagyváradi Bémer téren a családi jövedelmeket kiegészítendő.
A rikkancskodás persze nem töltötte ki minden napját, emlékei szerint a „fehér apácákhoz” (domonkos apácák) járt iskolába, ahol – mondja – hamar megérezték rajta „a másságot”, és nagyon nem vették jó néven, hogy a kislány esténként a Bémer téren újságot árul. Ott derült ki viszont az is, hogy tehetségesen rajzol, de az apácákat – megint csak Dajka emlékei szerint – elképesztette, hogy a kislány keze nyomán egy férfiakt rajzolódik ki a papíron. Amikor kérdőre vonták, állítólag felmutatott a terem falán lógó feszületre, hogy az volt a mintája. A fehér apácáktól azután kellett eljönnie, hogy egyszer egy pofont, amit az egyik apácától kapott, visszaadott.
Elmondása szerint a kávéház világa kárpótolta, ahol a rikkancslányt hamar megszerették, és olyan nagyságok jártak oda, mint Emőd Tamás, valamint az ő jóbarátja, a Csucsáról időnként „beszabaduló” Ady Endre. A fehér apácák után a fekete apácákhoz (Benedek-rendi apácák) végezte el az elemi iskolát. A Váradot is elérő spanyolnátha-járvány idején egyedüli egészségesként ápolja családja tagjait. A rikkancskodást egészen komolyabb színházi pályafutása kezdetéig folytatja.

Színészi pályafutásának kezdetei (1916–1924)

Dajka színész pályafutása saját visszaemlékezései szerint egy drámai fordulattal indultak kilencéves korában Nagyváradon: beállított a színház pénztára elé, és közölte a pénztárosnővel, hogy ő színésznő szeretne lenni. Előzőleg betanulta a Sztambul rózsája egy nyúlfarknyi szerepecskéjét. Erdélyi Miklós igazgató valami csoda folytán meghallgatta, és valóban szerződtette a darabba, liftesfiút játszott. Ez volt az első színpadi szerepe.
Erdélyi színigazgató, annak ellenére, hogy a gyerekszínész ezek szerint tetszésére van, valószínűleg elfelejtette volna, illetve hosszabb ideig marad fölfedezetlen a statisztaszerepek közt, ha Hetényi Elemér rendező fel nem karolja. Hetényi „színésznevelő” rendező volt, akinek a színpad sok későbbi csillaga köszönhette a korai oktatást – például Tompa Sándor „Pufi”, Kiss Manyi –, az ő színitanodájában kapta meg a mesterségbeli alapokat a gyermekszínész általa is felismert tehetsége. Dayka visszaemlékezéseiben egy jellemző momentum kapcsolódik a tanodabeli időkhöz: nagy volt a terhelés, balettet kellett tanulnia, a színészi órák fűtetlen szobákban zajlottak, és ő nem volt hajlandó levetni a nagykabátot. A színházi bírsággal való fenyegetés ellenére sem.
Miközben a Hetényi-iskolában tanulja a szakmát, kisebb szerepeket játszik az előadásokban. 15 éves korában, 1922-ben szerződtetik először állandóra, ekkortól a nagyváradi színház tagja.

„Azután kezdtem kilógni a szerepeimből. Néha fizikailag is. Például amikor Putty Lia, a nagy díva egyszer Nagyváradon vendégszerepelt. Anna Kareninát játszotta, én a kisfiát. Bokámat verdeső aranyhajam volt, a premierre természetesen el kellett tüntetni. Amikor színre lép Anna, és meglát, szerepe szerint repesve fölkiált: Fiacskám! – és máris fölkap. De akkor alig emelt meg egy kicsit, máris összeroskadt velem együtt, a nézőtér hangos derültségére, ami egyáltalán nem illett a darab hangulatához.”

– Dayka

Hetényi Döményi Elemér hívta fel egy másik korabeli színésznevelő szakember, Sümegi Ödön figyelmét „a semmi kis szerepekben is egyéniséget mutató színésznőcskére”. Valószínűleg kettejüknek köszönhető, hogy Janovics Jenő, a kolozsvári Nemzeti Színház neves igazgató-főrendezője 1924-ben lejött Váradra, kimondottan „Dayka-nézőbe”. A sietős meghallgatások után rövid kolozsvári próbák következnek, és Dayka megkapja első valódi „felnőtt” szerződését még korhatár alatt (Hetényi simította el a dolog jogi részét), s a kolozsvári Nemzeti Színház tagja lesz 17 évesen. Ezzel indul felnőtt színészi, komoly pályafutása.
Teljes cikk : hu.wikipedia.org

Dajka Margit a János vitéz című filmben Iluska szerepében (1938)

Majmunka és Szindbád (Dajka Margit és Latinovits Zoltán)

Dayka Margit emléktáblája utolsó lakhelyén, a Lovag utca 10. szám alatt

Dayka Margit sírja Budapesten
(Farkasréti temető, 22-2-31)

Forrás :   hu.wikipedia.org 

Dajka Margit életrajza szineszkonyvtar.hu
 

port.hu

A fiatal Dajka Margit

Forrás : starity.hu

Mestersége színész - videó

Dajka Margit videók a Youtube-n

Egyik nagy kedvencem volt. Nyugodjék békében '