Az irodalomtörténet és a mai krónikások számára mind a mai napig hozzáférhetetlen volt az a dokumentum, amely most titokzatos úton teljes terjedelmében került elő. Hála és köszönet érte Tóth János muzeológusnak és Péter I. Zoltán írónak, helytörténésznek, akik együtt dolgozták fel és kísérő szövegeikben újabb ismeretekkel egészítették ki a csaknem száztíz éves, eltűntnek hitt dokumentumot. Az olvasó ezúttal is meggyőződhet az alig huszonnégy éves Ady Endrének a tárgyaláson tanúsított kivételes okosságáról és bátorságáról.
A(z) Ady Endre nagyváradi sajtópere és börtönnapjai (Könyv) szerzője Péter I. Zoltán, Tóth János.
Forrás : polc.hu
Nos, nem éppen rabláncon, s nem is száraz kenyéren és vízen.
A sajtóperben elítélt hírlapíróval rokonszenvező nagyváradi polgárok, Ady barátai, kollégái és tisztelői a kulcsos foglárral naponta tíz-tizenkét adag ebédet adattak be neki a börtön kiskapuján, többek közt olyan fogásokat, mint paprikás krumpli virslivel, frissen sült lángos, lekváros derkli és töpörtyűs pogácsa – vélhetően olyan ételeket, amelyeket nagyon kedvelt. De a nagyivó Adynak nem kellett szűkölködnie alkohol dolgában sem: a nem köztörvényes foglyok rabkosztjához „hivatalból” járó napi három deci bor mellé az egyik börtönőr – Bagi Sándor foglár – további egy-egy litert csempészett be a zárkájába minden nap. Az ő visszaemlékezéséből tudjuk azt is, hogy Ady a neki küldött ételeket elosztogatta a rabtársainak, igaz, a „legfinomabb falatokat a fiatal szocialistáknak juttatta”. A „csángóbort” megitta ugyan, de a gyaloglást amúgy sem kedvelő, jobbára konflissal közlekedő Ady a napi kötelező börtönsétát már megtagadta. „Nem óhajtok sétálni kommandóra, leültettek, tehát le-ü-löm ezt a három napot, itt a cella magányában” – ezt ő maga írta, merthogy a fogházban nemcsak enni- és innivalót kapott bőséggel, hanem írószerszámot és papírt is. Ennek ellenére nem viselte jól a bezártságot. Bagi Sándor úgy emlékszik, hogy Ady – miután szabadságos levelét a harmadik napon a kezébe nyomták – „villámló szemekkel”, köszönés nélkül viharzott el a börtönirodáról.
Teljes cikk nol.hu
Péter I. Zoltán írása
Akárcsak a többi fiatalnak, Ady Endrének is jelentkeznie kellett a katonai sorozóbizottságnál, amikor elérte az erre alkalmas életkort. És bár erről semmiféle feljegyzés sem maradt, vélhetően felmentették a nagykárolyi diákévek alatt szerzett reumás betegsége és annak következménye miatt. Az történt, hogy egy februári napon barátaival csónakázni mentek az Ecsedi-lápra, a csónak felborult és társai csak nehezen tudták kihúzni az ingoványos talajú lápból az úszni nem tudó 12 év körüli Endrét. Ady Lajos szerint bátyja ekkor szerzett reumát, s bár a betegség később elmúlt, mindkét térdén csontcsomósodás maradt vissza, és emiatt később is kissé húzta a lábát és nemigen szeretett gyalogolni.
Azt, hogy nem volt katona, bizonyítani látszik Adynak az 1901. augusztus 3-i kihallgatása a nagyváradi rendőrségen. A kihallgatás a káptalan feljelentése nyomán történt, Adynak az Egy kis séta című cikke miatt.
Ady Endrének a katonai szolgálati viszonyára vonatkozó kérdésre a jegyzőkönyvbe azt írták: „nem tett eleget.” De mit jelenthetett ez a bejegyzés? Azt akarták-e mondani, hogy Ady Endre nem jelentkezett szabályszerű időben a sorozásra, vagy pedig azt, hogy besorozták ugyan katonának, de az önkéntesi évét még nem szolgálta le? Az utóbbi feltételezés nem valószínű, hiszen akkor tartalékban lett volna, és a mozgósítás után mint 37 éves tartalékosnak előbb-utóbb be kellett volna vonulnia. De Adynak helyette a háború alatt többször is sorozás alá kellett állnia, ami azt jelenti, hogy előtte soha nem katonáskodott, s talán még az is megtörténhetett, hogy sor alá sem állt. A kihallgatási jegyzőkönyvben tehát csak helytelen megfogalmazásról lehet szó, vagyis azt akarták mondani, hogy: nem volt katona.
Teljes cikk varad.ro
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése