Részlet : Nagyvárad története - írta Dús László
1598. évi szeptember 29-én reggeli 4 órakor Omár
basa 48,000 emberrel, a kit feles számu tatár portyázó követ, táborba
szállt Püspökinél, Várad mellett. Szeptember 30-án Rődern felgyújtatja
Váradot és lakosait a várba vonja be, miáltal a védő sereg 2000 főre
emelkedik. Ezalatt 150 hajdú zsákmányolási czélból megrohanja az égő
várost, de Rődern könnyen szétűzi 192őket
s a foglyoktól hallja, hogy mintegy 200,000 ember áll a várral szemben;
a nagy tömeget azonban később, a mikor közelebb érkezik, mintegy 60,000
főre becsülik a várbeliek.
Október 1-én a török a város körül folyó vizet a
sánczokból leereszti és 2-án megkezdi a vár lövetését. A magyar védők
élén Király György várkapitány és Nyáry Pál ezredes állottak. Az első
rohamot a török október 3-án intézi a vár ellen, megrohanással kisérli
meg elfoglalását, de visszavettetik s így jár 5-én és a többi napokon
is. A szilaj, vaskezű basa ezt nem tűri, embereit ismét és ismét rohamra
viszi, de visszaverik; legjobb vitézei a védők golyói vagy súlyos
csapásai alatt hullanak el. Megrohanja a Királyfia és Csonka-bástyát egy
időben, aknákat ásat, felrobbantatja, a védők azonban nem csüggednek, a
rohamot visszaverik, az aknák visszafelé sülnek el és a törököt
pusztítják.
Rődern szorongatott helyzetéről Székely András
nevű katonájával levelet küld Miksa főherczegnek; a katona sajkán megy
keresztül a sáncz vizén a Sebes-Körös felé, a levelet elviszi s
ugyanazon az úton visszahozza a segélyt igérő tudósítást.
A török aknát aknára fúrat, oly mélyen megy a
Csonka- és Királyfia bástyák alá, hogy a védők nem lőhetik sikerrel.
Október 12-én újból rohamot intéz, újból aknákat robbantat, de csak az
előbbiekhez hasonló eredménynyel. Lázas sietséggel, dühös haraggal
birkózik Omár, hogy a lehetetlent lehetővé tegye. Mind hiába! Október
17-én kora reggel megkezdi a vár lövetését és lövegei délután 4 óráig
szórják az égő tüzet a várra. Újból rohamot parancsol, újból
visszaverik.
Egy magyar nő - írja a krónikás - a
Csonka-bástyán követ hordott az ellenségre, a mikor egy viaskodó katonát
a feltörő janicsárok lándzsával leszúrnak. A magyar nő felragadja az
elesett katona kardját, egyik kezével a követ szórja a támadókra,
másikban a karddal vagdalja őket addig, míg végre karját átlövik és
védőhelyéről távoznia kell.
A hős Király György szörnyű fegyverével, hatalmas
hangjával vezeti seregét a halált megvetve rohanó törökökre; pusztulás
jár nyomában mindenütt és mikor a Csonka-bástyán már ki akarja tűzn a
török a félholdat diadaljelül, ádáz dühvel rohan reájuk és leszórja őket
a falakról. A végzet nem engedte, hogy örvendjen diadalának; gyilkos
golyó találta és sebeibe október 24-én belehalt. A következő napokon
újabb és újabb rohamokkal erőszakolja a török a diadalt. Végre október
20-án a Királyfia bástyán széles rést törnek golyói, a vizet áthidalja,
üres boroshordókra rakatván deszkáit s így tör keresztül nyolczezer
emberrel, de ismét visszaverik. A 21-iki rohammal Isolani János Márk
gróf tüntette ki magát leghatalmasabban. 14-én újból rohamot parancsol
Omár, 15-én a Körös megáradt, elvitte a török hídját, 26-án három
oldalról intézett rohama lőn visszaverve. Így tartott nagy küzdelme
november 2-ig, a mikor belátva támadása sikertelenségét, a még épen
maradt házakat felgyújttatta, táborát felszedette és november 3-án
Szolnok felé vonult.
Támadó hadseregéből 13,000 ember lett az ostrom
áldozata, a védők közül 700-an maradtak meg - a mint Ortelius írja -
egészségesen, de ezek is sebekkel. A védők hálát adtak az Istennek, a
kinek a segítsége nélkül nem tarthatták volna meg az erősséget s nem
írhatták volna a történelembe Várad e ragyogó védelmét, a melyről oly
kevéssé emlékeznek meg hazai krónikásaink.
Részlet Nagyváradról.
Fekete Sándor udv. fényképész felvétele.
Ali basa, az új szerdár seregét Várad ellen
vezette. A váradi kapitány, Gyulay Ferencz, Rákóczy tetemeit Ecsedre
vitte, de onnan vissza nem tért; a várban Balog Máté alkapitány és
helyettese Rácz János volt a parancsnok.
Mellettök sok jó vitéz harczolt, mint Ibrányi Mihály, Tisza István és mások; velök volt Bodvai Márton alispán is.
A várparancsnokok levelökben megkérték a nádort és a rakamazi 195táborban
veszteglő Souches tábornokot, hogy 3-4 száz jó lövészt és néhány tűzért
küldene a vár megsegítésére, a mit Souches meg is igért, hogyha a
császár (Lipót) hűségére esküsznek s a beküldendő kapitányt fejökül
elismerik. A várbeliek megigérték, de a segítség nem jött.
1660. évi július 9-én Pankotay Györgyöt és
Szőlősy Mihályt, majd mivel ezek még negyed napra sem tértek vissza,
13-án Bodvay Márton alispánt küldték a császári vezérhez.
Másnap, július 14-én Ali szerdár 60 ezer emberrel
a város előtt állott, melynek lakosai és a tanulók, tanítóikkal együtt,
a várba vonultak; a török a várost felégette, azután Szőlős felől a vár
vívásához kezdett.
Rácz János csakhamar sebet kapott és ebben, a vár feladása után, Debreczenben el is halt.
A védők összes létszáma 850 főre rugott, azonban
ezek el voltak szánva inkább a vár romjai alá temetkezni, mint azt a
töröknek feladni.
Egyszerre meglepte a magyarokat Nagyvárad
megtartásának vágya. A felvidéki megyék Tokajban a nádor elnöklete alatt
tartott gyűlésökből kérték I. Lipót királyt, hogy a kereszténység e
végházát ne engedné pogány 196kézre jutni
s magok is felültették a nemességet. Lipót király nem késett rendeletet
küldeni Souches tábornokhoz, csakhogy ez keveselvén erejét, a többi,
útban levő hadak megérkezésére várt. Ali vezérnek pedig Lambach
lovaskapitány által azt izente, hogy míg a török a császár birtokait nem
bántja, ő óvakodni fog az ellenségeskedéstől.
A várban levő őrség vitézűl tartotta magát
negyvennégy napig; rohamot roham után vert vissza, a várban levő nők a
férfiakkal versenyezve hordták fel a bástyákra a feltörekvő ellenségnek
szánt köveket vagy öntötték rájuk a forró vizet és az égő zsiradékot.
A vitéz őrség minden ostromot visszavert. Ali a
Pecze-patak vizét más mederbe vezette, a vár sánczában levőt pedig
lecsapoltatta; ehhez még az is járult, hogy egy lőporraktár
vigyázatlanságból felrobbant és nagy rést tört.
A háromszáz főre olvadt védő sereg, főleg miután
Ibrányi Mihályt, a védelem lelkét, golyó ölte meg, auguszus 27-én
alkudozásba lépett Alival és a várat a következő feltételek alatt adta
fel:
1. A városi lakosok közül azok, a kik továbbra is ott akarnának maradni, házaikat, kertjeikat szabadon bírják.
2. Az iskola, könyvnyomda minden készletével és könyvével együtt illetetlen maradjon.
3. Váradon és a hozzá tartozó jószágokon kívül semmi egyéb el ne foglaltassék; Erdély adója pedig leszállíttassék.
4. Az őrség fegyverben vonulhasson el és menjen oda szabadon, a hova akar.
Ali basa szavát adta s meg is tartotta. A várbeli
nép egy része visszamaradt Nagyváradon, másik része s a tanulók és
tanítók bántatlanul jutottak Debreczenbe, hol a kollégium fejlődésére
nagy hatással voltak; - a könyvnyomdát azonban Debreczenből Kolozsvárra
vitték.
Nagyvárad bukása bevégzett ténynyé vált. Bárha a
lakosok közül többen maradtak Váradon, a pusztulás ezzel még befejezve
nem volt.
Ali szerdár arra törekedett, hogy a magyarországi
részeket Erdélytől elszakítsa és török beglerbégséggé tegye; e végből a
parasztságnak megtiltotta, hogy magyar urának szolgálatot tegyen,
behódoltatta Nagyváradra, a szorosan Erdélyhez tartozó Belső-Szolnok
vármegyének megparancsolta, hogy Váradra hódoljon. A biharmegyei vidékek
a váradi agától, későbben basától nyerték a rendeleteket.
E munkában megháborítá a törököt 1664-ben egy eset, mely indítójára végzetessé vált s a Rákóczy családra gyászt borított.
1693-ban megzavarta a békés fejlődést a tatárok
betörése, kiket a török nagyvezér Temesvár, Boros-Jenő és Gyula
megsegítésére küldött. Ez az utolsó betörés Bihar vármegyét egészen
elnéptelenítette. Nagyvárad gyér lakossága a kijavított és megerősített
várban talált menedéket.
200Az újonnan keletkező Nagyvárad egy
város volt. Olaszi, mely különben is földbástyával és palánkkal
megerősített város volt, s melyet a Páris-patak áradásai vízzel vettek
körül, fentartotta nevét, külön joghatóság nélkül.
Benkovics püspök a gimnázium alapját 6 ezer
forinttal, a papnöveldéjét 21 ezerrel vetette meg, a székesegyház
építésére pedig 14 ezer forint alapot tett és élete utolsó szakában, a
Szálka-halmon építtetni kezdé azt és a püspöki lakot. 1702. október
28-án meghalt.
Utóda gr. Csáky Imre esztergomi kanonok lőn, ki
egyházmegyéjétől II. Rákóczy Ferencz harczának lezajlásáig távol volt,
majd a kalocsai érseki czímet s 1717-ben a bibornoki méltóságot
megnyervén, hol Kalocsán, hol Rómában, hol a pozsonyi országgyűlésen,
vagy a bécsi udvarnál időzött, mint a király tevékeny tanácsosa. A
váradi hévvizeknél is többször megfordult. Visszaállította a káptalant
10 kanonokkal, felépíté a Szent László-téren levő kath. templomot,
befejezte a Benkovics püspök által kezdett püspöki lak építését.
Forrás Borovszky - Magyarország vármegyéi : mek.oszk.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése