Látogassa meg Nagyváradot a Google Street Viewen '

Látogasson Nagyváradra a Google Street Viewen ' Kezdje a Borsi úton. Kattintson a linkre a instantstreetview.com-ra '

2012. április 14., szombat

Buszjárat Várad és Biharkeresztes között

Hétfőtől beindítja a bihari megyeszékhely és Biharkeresztes között közlekedő menetrend szerinti autóbuszjáratot a Nagyváradi Helyi Közlekedési Vállalat (NHKV) – jelentette be csütörtökön Csuzi István, az NHKV vezérigazgatója.


Csuzi elmondta, a Váradot a Hajdú-Bihar megyei kisvárossal összekötő járatot annak nyomán indítják be, hogy a mintegy 1500 fős, zömmel Nagyváradról a környező magyarországi településekre költözöttek alkotta közösség részéről megfogalmazódott az erre vonatkozó igény. Ők ugyanis jórészt továbbra is Nagyváradon dolgoznak, illetve a gyermekek is oda járnak iskolába. A járat naponta háromszor közlekedik majd a 21,5 kilométeres távon, egy jegy ára a határátkelő magyar oldaláig 3, Ártándig 4, Biharkeresztesig 5 lej, és csakis román fizetőeszközben egyenlíthető ki. A kihasználtság függvényében három hónap elteltével növelik, illetve csökkentik a járatok számát.
Forrás : http://www.kronika.ro 



MENETRENDET ITT NÉZHETIK MEG 

A Nagyvárad-Biharkeresztes Buszjárat menetrendje

nagyvarad-biharkeresztes



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése